• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

Hónapzárás | 2021. január

Sziasztok, Unatkozó Utazók!

Az év első hónapjában elkezdtem jobban foglalkozni a bloggal. A célom, hogy változatos tartalmakkal lepjelek meg Titeket. A következő időszakra várhatóan az lesz a jellemző, hogy amit az egyik hónapban olvasok és értékelek azt a következő hónapban osztom meg veletek. Remélem, velem tartotok az elkövetkezendő időkben.

Személyes kitekintés

Ez a hónap azért jó, mert az elején még a Karácsony-Szilveszter a végén pedig a szülinapom lengi be. Innentől kezdve elvileg ez az én hónapom kellene, hogy legyen, de általában minden, csak az nem.

Most voltak kisebb-nagyobb negatívumok az évkezdetben, de igazság szerint, rádöbbentem, hogy a múltévi feszültség még nem tört igazán felszínre és az eddig életem is egy kis kifakadást kívánt. Így lehet az, hogy nagyjából két hete eldöntöttem, hogy gyökeresen megváltoztatom a gondolkodásomat némely tekintetben és eddig félig-meddig sikeresnek is mondhatom magam.

Az olvasást felemeltem a régi szerepéből (már, ami a hétköznapi életét illeti) egy sokkal jobb szintre és úgy érzem, ez segíteni fog, hogy elviseljem azokat a dolgokat, amiket igazából a leszarom életérzést kéne jelenteniük számomra. Remélhetőleg ez meg fog látszani majd az olvasmányaim számán idővel.

25 éves lettem a hónap utolsó napján és valahogy furcsa érzés kerített hatalmába – az eddigi születésnapjaimnál nem éreztem ilyet. Most vagyok félúton a huszadik és harmincadik szülinapom között, ami eléggé megmozgatta a fantáziámat. Úgy érzem, ebben a maradék másfél hónapban, míg kisasszony vagyok, ideje lesz kicsit rendet tenni a régi dolgokban – például ránézni a történetkezdeményeimre. Szeretnék kialakítani egy olyan menetrendet, amiben az én-idő úgy telik, hogy esetleg visszatérek az íráshoz.

Remélem, a következő hónap kicsit nyugisabb lesz.

Olvasmányok

A kiemelt címekről kész van az értékelés

George R. R. Martin – Landry Q. Walker: Királyok csatája – 1. szám
George R. R. Martin – Landry Q. Walker: Királyok csatája – 2. szám
George R. R. Martin – Landry Q. Walker: Királyok csatája – 3. szám
George R. R. Martin – Landry Q. Walker: Királyok csatája – 4. szám
George R. R. Martin – Landry Q. Walker: Királyok csatája – 5. szám
Colleen Hoover: Verity
Jason Reynolds: Hosszú az út lefelé
Cassandra Clare – Wesley Chu: A mágia vörös tekercsei
Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson – Kelly Link – Robin Wasserman: Az árnypiac kísértetei
Elizabeth Lenhard: A megdöbbentő eltűnés
Elizabeth Lenhard: Meridián felfedezése
Elizabeth Lenhard: A tűz hatalma

Jeffrey Brown: Jó éjt, Darth Vader!

Bejegyzések

Ebben a hónapban még csak inkább év elején voltam aktív, de ez tudatos döntés volt részemről. Az év elején megosztottam veletek a terveimet és az egyik kihívást, amit ebben az évben szeretnék teljesíteni. Illetve az előző bejegyzésben megmutattam nektek, hogy milyen szerzeményekkel zártam a hónapot.

Évnyitás | 2021
Muszáj beszereznem | 2021
Éves olvasmánytervek | 2021
Várólista csökkentés | 2021
Januári beszerzések | 2021

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -