• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

Évnyitás | 2021

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben nem másról, mint az éves tervekről, fogadalmakról lesz szó. Idén már nem tanulok, viszont lesz helyette más, ami kicsit felbolygatja a kis életemet: férjhez megyek. Ha ez még nem lenne elég, a fejembe vettem – illetve vettük –, hogy bizony decemberben már a saját lakásunkban állítunk fát. Ezek biztosan befolyásolni fogják az olvasási ritmusomat illetve a könyves beszerzéseket is, de azért törekszem majd arra, hogy minden nap olvassak egy kicsit.

2020-ban volt egy kihívásunk Párommal, de azt csúnyán elbuktuk mikor már nagyon közeledett a záróvizsgám és egy értelmes mondatot sem tudtam kimondani, nemhogy olvasni. Ezért idén egy egészen másfajta közös kihívást találtunk ki, ez pedig az: Olvass könyvet az én kedvenceim közül. Én már ki is választottam neki Beninától a Megsebzett szabadságot, mert a történelmi romantikusok nagy kedvenceim és habár ő is olvas történelmieket, ilyeneket talán mégsem. Ő nekem a Alicia Walkertől a Bíborszínt választotta, mert meg akarja velem nézni a filmet és tudja, hogy ehhez a könyvhöz nekem ösztönzés kell, hogy belefogjak.

Sokkal több tervem nincs, talán csak annyi, hogy a TBR listámat sikeresen teljesítsem, meg azon felül olvassak még pár történetet. Remélem, hogy sikerül olvasnom magyar szerzőktől illetve képregényeket is feltétlenül szeretnék letudni, mivel egyre több van én meg nem olvastam annyit, mint amennyit szerettem volna.

De akkor lássuk az új évet fogadalmak terén, mert habár személyesfogadalmakat totálisan nem tudok betartani, de a könyveseket talán igen. Ez majd kiderül az év végén, de én azért reménykedem benne, hogy sikerül tartani legalább néhány pontot.

Fogadalmak

1. Visszatérés a blogra.
Ez nekem nagy szívfájdalmam, hogy nem tudtam írni ide annyit, amennyit akartam, de 2020-ban letudtam a diplomát, szóval ez már nem zavar az írás-olvasás-blogolás hármasban. Bár jelenleg a könyves blog van tervben leginkább, a másik kettő szépen csendben pihen. (Történetekre szeretnék koncentrálni a jövőben, de nem akarom agyonhajtani magam.)

2. Kiolvasni a 2021-es TBR listámon szereplő könyveket.
Talán mindenkinek van olyan listája, amin azok a könyvek szerepelnek, amiket mindenképpen el akar olvasni. Nos én összegyűjtöttem EBBEN a bejegyzésben 50 olyan könyvet, ami nálam, remélhetőleg, sorra fog kerülni.

3. Kevesebb fizikai példányt venni.
Mivel Pocket nagyon kis édes és szerintem jó találmány (majd mesélek róla egy bejegyzésben), így szeretném elmélyíteni vele a kapcsolatom. Illetve, elég kevés helyem van már a polcokon – igazából meg sem tudom mondani, hogy otthon elférne-e az a rengeteg könyv, ami itt van az albérletben.

4. Írni Pocket-ről és Könyvespolc tourt tartani.
Igazából az e-book olvasókról szeretnék pár bejegyzést írni és természetesen kifejezetten Pocket-ről is. A könyvespolcaimat meg azóta szeretném tüzetesebben bemutatni, mióta elkészült 3 éve (Jesszusom, hogy telik az idő!) az én nagy vágyam.

5. Kevesebb könyvet venni, mint ahánya kiolvasok.
Ez szerintem nem fog sikerülni, mert biztosan lesznek olyan könyvek jövőre, amikről jelenleg semmi hír, aztán váratlanul bejelentik, hogy meg fog jelenni. De azért igyekszem majd tényleg szigorúan a listámról válogatni, amit ITT találtok.

6. Polcot/listát vezetni a havi beszerzésekről.
Ez nekem lesz nagy könnyebbség. Még nem döntöttem el, hogy melyik lenne a jobb megoldás, de időben kitalálom majd. Egyszerűbb lesz majd a bejegyzésekben is megmutatni, miket szereztem be – és azok közül melyeket olvastam már.

7. Átszervezni az e-könyv-fizikai példányokat.
Várhatóan 2021-ben saját lakásba költözünk a Vőlegényemmel – aki addigra már a Férjem lesz. Nem tudom, mekkora lakásba sikerül majd költözni és hogyan tudunk majd könyvespolcokkal manőverezni – nekem közel ezer kötetet kellene elhelyeznem valahol. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy majd valamilyen szisztematika alapján lecserélem a fizikai példányokat e-könyvekre.

8. Lehetőleg minél több sorozatot befejezni.
Eléggé sok elkezdett sorozat vár arra, hogy én véget vessek nekik. Direkt úgyis állítottam össze a TBR listám, hogy minél többet be tudjak fejezni.

9. Kiolvasni 20 ezer oldalt.
Kicsit csaltam, mert megnéztem a tervezett könyvek vastagságait és úgy láttam, hogy talán reális lehet a húszezer oldalt megcélozni.

10. Elolvasni 50 könyvet.
Évek óta ez a célom, amit 2020-ban messze felülszárnyaltam, de mivel 2021 a vaskos kötetek éve lesz, így megelégszem a szép kerek célommal – pedig sokat gondolkodtam rajta, hogy a 100 kötetet célzom meg.

11. Jobban használni a Goodreadset.
Szándékosan nem azt írtam, hogy többet. Ugyanis én eddig ezt a platformot arra használtam, hogy az olvasásaimat felvigyem rá. Úgy döntöttem, hogy habár az oldal maga angol nyelvű, de én bizony magyarul fogok oda értékeléseket írni. Illetve tervezem jobban felfedezni, hogy mégis miket lehet csinálni.

12. Minden elolvasott könyvről értékelés legalább Molyon.
Ezt már idén is megfogadtam, de végül az év utolsó olvasmányáról illetve néhány évköziről nem született írás. Mivel 2021-ben szeretnék újra visszatalálni az értékelés világába, így minden emlékemet felidézve, megpróbálom azt a lelkesedést előkotorni. Habár azt nem ígérem, hogy blogra hozok minden értékelést – bár nagyon szeretném minél több bejegyzéssel gazdagítani az oldalt –, de a Molyra mindenképpen.

 

Ezek lennének az én fogadalmaim a következő évre. Nektek vannak könyves/blogos/személyes fogadalmaitok? Szoktatok újévi fogadalmakat tenni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -