• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

Havi zárás | 2020. február

Sziasztok!

Az történt, hogy februárban elkezdtem tudatosan tekinteni a jövőbe. Elmúlt a köhögésem (ami márciusban megint van, remélem, elmúlik) és volt időm kicsit foglalkozni a szakdolgozatommal is. Előre láthatólag márciusban ennél is kevesebb időm lesz a szórakozásra, mert kitűztem magam elé, hogy én bizony március közepéig befejezem a szakdolgozatom – mivel összevissza írok mindent, így jelenleg nem tudom megmondani, hogy hol is tartok.

Szóval most jöhet a szakdoga, a kevesebb szórakozás és aztán kis pihi a nagy tanulás előtt. De ennyit a kevésbé érdekeskről. Jöjjön a könyves ez+az.

Páros kihívás Párommal

El sem hiszem, de büszkén jelenthetem be, hogy bizony mindketten sikeresen vettük az akadályokat. Azért nem voltam benne biztos, hogy sikerül, mert Párom eléggé elakadt a tavalyról áthozott olvasmányával és eléggé későn kezdett bele a választott könyvébe – ami meg egy elég vastag könyv.

A január-február témája nem más volt a krimi. Ez egy olyan téma, ami számomra egy új keletű szerelem, ugyanis egy ideje nagyon szívesen fordulok ez irányba könyvek terén is – sorozatok terén mindig is imádtam őket. Mindketten Agatha Christie-t választottunk: én a Tíz kicsi négert, amiről írtam is, a címre kattintva elolvashatjátok; Párom pedig a Karácsonyi krimik gyűjteményt vette a kezébe.

Március-április témája az (ön)életrajz lesz. Párom választott könyve Cristiana Pedersoli-tól az Apám, ​Piedone – emiatt is lesz ez a témánk. Az én választott könyvem Carrie Fishertől a A hercegnő naplója lesz.

Blogos apróságok

Habár értékelést nem, de néhány bejegyzést sikeresen hoztam. A kedvencem a borítóleleplezés volt, ami az első, de nem utolsó ilyen témájú bejegyzés lesz.

Olvasások

Ebben a hónapban nem sikerült annyit olvasnom, mint januárban, de így is elégedett vagyok, hiszen mégiscsak négy könyvet kiolvastam. Mivel az értékelésekkel a blogra még mindig elmaradásban vagyok, ezért csak Molyon irkáltam róluk (a borítóra kattintva el is olvashatjátok őket). De azt megígérhetem, hogy Winie kalandjairól nem csak könyvértékelések formájában emlékszem majd meg, hanem kis extrával is.

Marie Rutkoski: The Winner's Curse – A nyertes átka
Charles Soule: Star Wars: Darth Vader, a Sith sötét nagyura 1. – Birodalmi gépezet

Beszerzések

Soknak tűnik, de igazság szerint a legtöbbje raktárvásáros szerzemény vagy éppen az Amazonos rendelések ingyenesek voltak. Nem mondanám, hogy bánom ezeket a beszerzéseket és kicsit úgy érzem, hogy kell is nekem ez – így motiválom magam a szakdolgozat és záróvizsga utáni életre.

Ajándékba kaptam (7 db)
Fodor Ákos: Hasadó anyag (Magvető | Anyáéktól | szülinapra)
Marie Rutkoski: The Winner's Curse – A nyertes átka (Könyvmolyképző | anyóséktól | szülinapra)
Cassandra Clare – Maureen Johnson: Tűzpróba (Könyvmolyképző | anyóséktól | szülinapra)
Sarah J. Maas: A Court of Frost and Starlight – Fagy és csillagfény udvara (Könyvmolyképző | anyuéktól karácsonyi apanázs)

Vettem magamnak (37 db)
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Animus | Mardekáros jubileum kiadás)
Colleen Hoover: Verity (Magánkiadás | Amazon free)
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls (Magánkiadás | Amazon free)
On Sai: Scar (Könyvmolyképző)
On Sai: Lucy (Könyvmolyképző)
Kae Westa: Karvalyszárnyon (Könyvmolyképző)
Nalini Singh: Angyalháború (Könyvmolyképző)

Vettem másnak (1 db)
Kondor Vilmos: Budapest noir (Párom szülinapjára)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -