• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

Bloggerjáték | Blog vs vlog


Sziasztok!

Az első bejegyzésem egy cikk lesz, mégpedig azért, mert csatlakoztam egy csoporthoz, ahol felvetődött ez a téma és gondoltam néhány gondolatomat megosztom veletek ezzel kapcsolatban – méghozzá, mint könyves blogger.

A blogzaholic nevezetű csoport – ami azért jött létre, hogy a bloggereket kicsit aktivizálja – kitalálta, hogy létrehoz egy blogger játékot (amit én szívből remélek, hogy hosszú utat fog bejárni és sokáig fennmaradni) és én úgy gondoltam, hogy szeretnék ebben részt venni. Hogy mi is ez az egész? A blog nevére kattintva egészen pontosan megkapjátok az információkat.


Januári téma

Blog vs vlog

Kicsit rendhagyó módon én nem erről az egészről fogok írni, hanem kifejezetten könyves oldalról közelítem meg – és némileg személyesen. Az ok nagyon egyszerű: ez egy főként könyves blog. Az alap tézisem amúgy az, hogy mindkettő lehet jó, ha valaki jól csinálja.

Feltételezzük azt, hogy van egy ember, aki évek óta blogol, de úgy érzi, nem tud annyira gyorsan írni amennyire akarna – hiába imádja megszerkeszteni az értékeléseket. Nos, ő előbb-utóbb elgondolkozik a vlogoláson, mert úgy gondolja, hogy egyszerűbb. Talán akkor találkozik először azzal, hogy a vlogolás nem annyiból áll, hogy benyomja a telefonja kameráját és felveszi – ma már egy könyves bloggernél is egyre nagyobb elvárás lesz a korrekt felszereltség, persze csak, ha komolyan gondolja az ember.

Vagy éppen feltételezzük azt, hogy egy évek óta vlogoló ember úgy dönt, hogy szeretne inkább írásban hangot adni a gondolatainak – egyfajta névtelenségbe burkolózva. Tegyük fel, hogy ez a vlogger sosem bloggerkedet ezelőtt és ezért neki annyiból áll a blogja, hogy egy alap sablont használ és írja a bejegyzéseit. Ő akkor találkozik azzal, hogy ahogyan a vlog esetében a háttér, úgy a blog esetében a kinézet mennyire számít.

Én 10 éve blogolok, ami nagy szónak számít talán, habár én inkább történetes blogot vezettem. Aztán elkezdtem könyvekről írni, könyves barátokra találni és úgy éreztem, megtaláltam magam. Eleinte rövidke értékeléseket írtam, később hosszabbakat és végre megtaláltam a hangom. Számomra a külcsín fontos szerepet tölt be, hiszen én elsősorban azért szeretem a blogolást, mert nagyon szeretek kinézetet készíteni. (Blogolni imádok, de néha a kinézet megszerkesztése nagyobb öröm, mint a senkinek írni.) Szóval én mit csinálnék egy vlogban?

Könyves esetben szerintem blog és vlog van, hiszen egészen másként jelenik meg egy írt könyvértékelés, mint egy szóban elmondott kedvcsináló. A blog esetében sokkal jobban rá lehet koncentrálni a könyvre vagy éppen egy-egy témára – mint például ez is – míg a vlog esetében eléggé kötött abban a tekintetben, hogy egy témánál akár másik is az eszébe juthat az embernek, amiről akkor nem kellene beszélnie. De, hogy kicsit jobban kivesézzem a dolgokat, néhány szempont:

1. Kinézet
Ebben egyértelműen én nem tudok különbséget tenni, mert ebben nagyon más a két felület. Abban talán egyet érhetünk, hogy blognál egyszerűbb mutatós „hátteret” megalkotni, mint vlog esetében. Az is a blog mellett szól valamennyire, hogy ott lehet egyediségre törekedni, míg egy vlog esetében általában nagyon hasonló minden vloggeré – könyvespolc.
Egyik esetben sem lehet azt mondani, hogy ne fordulna elő feltűnő hasonlóság, de ebből a szempontból a blog jobb választás szerintem.

2. Spontaneitás
Ebben verhetetlen a vlog, hiszen ha ügyes a vlogger, akár két „epizódot” is fel tud venni – hiszen, ha eszébe jut valami, könnyen felveheti aznap és játszadozhat a kikerüléssel. Illetve fentebb említettem, hogy vlog esetében könnyebb az elkalandozás és az nem minden esetben nyerő.
Blog esetében a spontaneitás nem jellemző. Ha csak azt nézzük, hogy a bloggerek többsége – akik mondjuk, nem vállalnak recenziót, nincsenek benne klubokban – előre megír jónéhány véleményezést. Talán esetü(n)kben azt lehet mondani, hogy az egyéb bejegyzések lehetnek spontának.

3. Maradandóság
Mint tudjuk, ami az internetre felkerült, az onnan soha le nem kerül. Ugyanakkor mindkét platform esetében igaz az is, hogy egyáltalán nem biztos az örökkévalóság. A blog esetében – ki milyen szolgáltatót választ – ha a szolgáltató eltűnik, akkor a bloggerek szerencsétlen esetben koppanhatnak egy nagyot. Vlog esetében eléggé szűk a lehetséges feltűnési lehetőség – egy videómegosztó oldal népszerű – és így ott még inkább rezeghet a léc, ha esetleg a szolgáltató eltűnne.

Én elgondolkoztam azon, hogy áttérjek félig vlogra, mert talán jobban tudnék beszélni, mint írni hosszan – mert túlságosan maximalista vagyok. Beszélni szeretek Párommal könyvekről és ebből adódóan érdekes lenne szerintem vlogolni is – illetve erről nem szól a fő kérdés, de egy podcastot szívesen csinálnék párommal. Néha erősebb ez az érzés és az állít meg, hogy nem szeretnék gagyi minőségű videót közzétenni és telefonnal nem hiszem, hogy jót tudnék.

Számomra a blogolás az igazi. Ami még csábítgat az a podcast készítés és harmadik a sorban a vlogolás. Könyves szempontból nézve igazából az lenne a legjobb, ha az olvasók és a bloggerek tényleg eszmefuttatásokat bonyolítanának le. Ez igazából szerintem a blogon és vlogon is eléggé egyszerű lehet, hiszen mindkét esetben van lehetőség kommentelni – az meg egy más kérdéskör, hogy mennyire történik ez meg.

Végezetül én szeretném veletek megosztani azt a videóbloggerinát (Evelin | Pergamenre hányt szavak), akit én szoktam nézni – ez egy éves Book TAG. Illetve érdekelne a Ti véleményetek is a témával kapcsolatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -