• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

Pretty Little Liars

Pretty Little Liars
{Meglepő}
NÉZZ BELE TE IS!

A sorozat központjában öt lány (Aria, Hanna, Emily, Spencer, Alison) áll, akik közül az egyikük, Alison egy rejtélyes éjszaka után eltűnik, de a testét nem találják sehol. Egy évvel később a lányok eltávolodtak egymástól, de hirtelen rejtélyes üzeneteket kapnak egy titkos A-tól? Ki lehet vajon az az A? És miért tudja a lányok összes titkát?



Véleményem

Egyszer egy szép napon úgy döntöttem belevetem magam a sorozatok világába – ez elég rég volt már. Kezdetben Holly Marie Combs miatt akartam belenézni ebbe a sorozatba, de miután láttam, hogy nem olyan jelentős a szerepe ezt elodáztam – pedig Hollyt nagyon szerettem a Charmed-ben. Ezek után muszáj volt valamiért néznem, s ekkor történhetett az, hogy a TV-ben láttam egy részt és elnyerte tetszésem – egy igen handsome valaki a TV képrenyőn eléggé meggyőző tud lenni. Szóval úgy döntöttem, hogy akkor bele is kezdek, s meg sem állok a legújabb részig.
Az első évadot eléggé megkedveltem – nálam ez lényeges, hiszen az alapján döntöm el, végigviszem-e a sorozatot. Volt pár vicces jelenet – ami leginkább számomra voltak viccesek, a régi felfedezett dolgok miatt – például amikor Katie Herzig számokat hallhattam, s mind Ezra-Aria jelenet alatt…
Meg kell mondjam nem voltam good girl és nem néztem meg az összes részt – természetesen pótolni fogom – mert annyira hajtott a vágy, hogy a legújabb részeket láthassam, hogy utána kerestem az interneten. Valamikor akkor történhetett az, hogy megtudtam my favorite male character megsebesül – innentől kezdve majdnem ugrottam egészen odáig, de! De találtam egy érdekes információ morzsát, s megkerestem azt a részt, amire az információ utal – innentől kezdve nem volt megállás.
Az évadokról külön terveztem írni, de a harmadik évad bele nem kezdésénél rájöttem, hogy úgysem jönne össze, szóval így a látott/tudott információkból rakom össze ezt a véleményt – elég kevés részt nem láttam, de még azok is fontosak lehetnek.
Az első évad első része után eléggé meglepődtem, tényleg, hiszen a reklámok és minden alapján mindenre számítottam, csak erre nem… Hiszen ki gondolta volna, hogy ez a sorozat ennyire jól tudja ötvözni a Gossip Girl+összes CSI/NCIS+”habkönnyű” tabutémák kavalkádját? Én nem, ezért is lepett meg, hogy az első rész után – volt egy kis sírógörcsöm – máris belevetettem magam a következőbe, aztán a következőbe és így tovább. A karaktereket megkedveltem – annak ellenére, hogy néha óvodában éreztem magam a viselkedésük miatt.
A tabutémák közöl a homoszexualitás és a tanár-diák kapcsolatot vették első blikkre a történet „középpontjába”, persze feltűnik a rosszfiú – aki nem az anyák álma –, és a nővére pasijait „elcsaló” lány szerepe is.
Nem vagyok homofób és szerintem Emily karaktere igen erősre sikeredett – azt is jó ötletnek tartom, hogy nem csak úgy zsupsz bele a közepébe volt ez a részlet felhozva, szerintem ez sokkal jobb felépítés volt. A tanár-diák kapcsolatról meg nem igazán tudok mit mondani – vagy nem szeretnék –, Amerikában eléggé felkapott téma – vagyis én ezt szűrtem le pár sorozatból kifolyólag – és igazából nekem semmi bajom vele, Ezra és Aria kapcsolata szerintem nem erről szól – ez csak a nehezítő tényező. Mivel romantikus személy vagyok nekem olyan mindegy ki kivel alkot egy párt, ha azokon látszik, hogy tényleg szeretik egymást – az egy más dolog, hogy ez a fajta kapcsolat nem a legörömtelibb néhány külső ember szemszögéből.
Valahogy így nézett ki a második évad, amit sokan a legjobbnak mondanak: Folyamatosan „Ian a bűnös, Ian a bűnös” és ez megy sok, sok részen keresztül. Aztán „Jason a bűnös, Jason a bűnös”… Aztán „Jason, te a testvérem vagy?” – kérdezte Spencer, s ezzel kezdtem belekerülni egy örvénybe. Ezra és Aria kapcsolata wow, hát nem erre számítottam – Aria anyukáját kedvelem. Ééééés Alison él – ezt kb. már most tudom.
Azzal, hogy ez egy jó évad volt teljesen egyetértek – hiszen ha a cselekményszálat nézzük tényleg ez sikerült az egyik legjobbra. Ebben az évadban volt minden, s ezután az évad után döntöttem úgy, hogy Pretty Little Liarst este – jó, inkább éjjel – nem túl jó ötlet nézni, ha egyedül vagy a szobában és ijedős vagy.
Ez az évad számomra sokkal komorabb lett, s thrilleresebb, mint az előző – az első évadot amolyan bemutatkozó évadnak tituláltam a második évad nézése közben, amiről pedig azt gondoltam, hogy ez egy kicsit félelmetesre sikeredett, kevés kapcsolattal.
A harmadik évadot bevallom csak a 6. résztől néztem, de mindent elolvastam az előzőekről – Ezra és Aria naaagyon édesek. Azt olvastam mielőtt láttam volna bármit is az évadból, hogy ebben több kapcsolat lesz – ami számomra fontos, mert a karakterfejlődést szeretem látni a képernyőn, s ehhez kellenek a Hazugokonkívül mások is.
Ezra Fitz azaz Fitzgerald a gazdag rosszfiú-jófiú, whoa – ennél az információnál kicsit meglepődtem. Egyrészt, mert így fény derül arra, hogy Ezra is hazudott – ki tudja mennyit –, másrészt pedig a karaktere miatt – valahogy furcsa volt. Mondjuk ez a húzás nagyon jó volt arra, hogy behívják a képbe Ezra anyját és aprócska titkokra derüljön fény – ezzel Aria távolodását okozva.
Annyira nem kötött le az évad, úgyhogy nem sok részt láttam belőle, inkább ugrottam a negyedik évad félévadzárójára.
A negyedik évad számomra egy olyan évad lett, amit a szívembe zártam. Lehet, hogy nem olyan volt, mint azt a PLL-től megszoktam, de lehet éppen ezért tetszett annyira. A meglepő tény, miszerint lovagiasEzra=”A” és az egész erről szóló évad annyira izgalmasnak bizonyult, hogy gondoltam „ez igen, ezt vártam” és akkor bumm… Kellett egy kicsit kutatnom, hogy rájöjjek miben változott meg az írónő véleménye, s amit találtam meglepett – a rajongók miatt nem lett Ezra A, mert az Ezria fanok hatottak az íróra.
Mindenesetre: hogy a francba nem ismerik fel a kézírását? Van egy rész, amiben az ajtóra van írva – és akkor még Ezra eléggé A-nak tűnik, szóval biztos volt neki valami köze hozzá – és nem ismerik fel az írását, pedig elég sokat látták. Amúgy az évad arról szól, hogy Ezra A, és annyira jól ki lehetett volna hozni ezt az egészet – most magam ellen beszélek, mert én is Ezria párti vagyok, de ez így annyira nem…
Előre féltem, hogy mi lesz velem az évadzáró miatt, de Alison elrontotta a pillanatot – remélem nem tervez semmit Ezrával. Ez az évadzáró olyan lett, amilyenre számítottam, és mégis egy kicsit kevés – de az a pillanat, az…
Az ötödik évad még csak most kezdődött és egyesek szerint elég lagymatag volt az első négy rész, aztán az ötödik – ami egyben a 100. epizód is – rész mindenkinek nagyon tetszett. Nekem is. Ugyebár tudunk mi a Mona Team-ről – ami csupacsupa régi ellenségből áll, mint például Melissa, aki Spencer nővére; Lucas, Hanna régi barátja – és ez az évadot igazáb érdekessé teszi.
Az első néhány epizód nekem elég felemás volt. Történet szempontjából haladtunk tovább, A nélkül – mivel őt sikeresen kiiktatták az első részben – és egész jó, ahogy a karakterek ide-oda fejlődnek. Alison újra köztünk, aminek én nem örülök – még mindig ellenszenves – és az Ezria sem működik. Aztán jött az ötödik epizód, ami után úgy éreztem nekem végem – hiszen behoztam a lemaradásom, már csak az újabb s újabb részekre kell várnom.
Kíváncsian várom, hogy mi sül ki az ötödik évadból – remélem többet nem akarják szétrobbantani az Ezria kapcsolatot, mert nem hiszem, hogy akkor tovább folytatnám a sorozatot, főleg, ha Alisonnal hoznák össze. Kezdem azt hinni, hogy a lányok összes barátja (s tán ők maguk is) mind benne vannak/voltak az „A” csapatban – itt a lista, hogy kik kerültek eddig szóva: Lucas, Mona, Ian, Jenna, Garrett, Melissa, Byron Montgomery, Peter Hastings, Jason, Paige, Toby, Spencer, Shana és Ezra is benne volt valamilyen szinten a balhéban.

Szereplők
A szereplők szerintem nagyon érdekesek és tetszik, hogy nem ragadtak meg annál, hogy plázagirl-ök, hanem érdekes tulajdonságokkal is felruházták őket. Néha persze elég idegesítő volt a nyavalygásuk, de mivel nem volt többségben így még azt is el lehet viselni. Minden karakter összetett, s szerethető – minden személy a sorozatban szinte a szívemhez nőtt.

Főbb szereplők

Hanna egy igen érdekes személy, azt hittem, hogy ő az a tipikusan buta-cica lesz, akit nem sok minden köt le, kivétel a vásárlás. Aztán kiderült, hogy nagyot tévedtem, mert ő egy sokat megélt személy. Alison még úgy vette be a csapatba, hogy duci volt, s szerintem Hanna nem lett az a tipikus duciból-vékony karakter, aminek nagyon örülök.
Caleb a maga rosszfiússágával, ha nem is azonnal, de belopta magát a szívembe. Nagyon gyorsan összejött Hannaval, ami engem kicsit meglepett, de elfogadtam – aranyosak voltak együtt és megbékéltem a helyzettel. Kezdetben kicsit hiányoltam, hogy alig tudunk valamit róla, aztán szépen apránként egyre többet megmutatott magából.
Aria karakterét a legelső pillanatban még nem kedveltem. Számomra olyan fura volt, és valahogy ő tűnt a „főszereplőnek” – pedig ez leginkább a négy/öt lányról szól –, és általában nem szeretem, ha egy sokszereplős sorozatban egyre fókuszálnak. Aria esetében tévedtem, mert nem fókuszáltak rá, ugyanakkora teret kapott, mint az összes többi lány. Ő áll hozzám legközelebb a szereplők közül. Ami kicsit zavart a karakterében az a nagy kicsapongás - megértem, hogy ha szakítanak valakivel, akkor összetörik a szíve, de Aria sorozatosan megcsalta épp aktuális barátját. Ezrával ennél jobban nem illhetnének egymáshoz, mégis...
Ezra az a karakter, aki túl tökéletes volt már a legelején is levett a lábamról – főleg a negyedik évad utántól, ami valljuk be elég nagy csavar volt. Ő az a tipikus karakter, akiért akkor is odalettem volna, ha nem kap ekkora szerepet – így viszont teljesen meg vagyok elégedve. Vannak dolgok, amikben hibázott – és részben neki volt nagyobb felelősége az esetben –, és volt olyan pillanat amikor majd megöltem volna.
Spencer eleinte az a karakter volt, akit nem ítélek el a tanulásvágyától, mert megértem miért csinálja, de úgy tűnt ő lesz az okoska a csapatban. Aztán később kiderült, hogy Spencer az okos a csapatban, de korántsem annyira okoskodó, mint amire kezdetben számítottam. A kezdetleges „elveszem a nővéremtől a pasiját” hirtelen megszakadt, amikor összejött Tobyval – és én ennek őszintén örülök. Spencerről nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen érdekes karakter lesz, de olyan összetett lett, hogy teljesen megnyugodtam – a drogos Spencer éppannyira érdekes, mint az okos Spencer.
Toby, nos, tőle eleinte féltem – talán nem is meglepő, hiszen a kezdetektől fogva amolyan rosszfiúnak volt beállítva, egészen addig, amíg először Emilyvel, majd később Spencerrel nem kezdett el jobb kapcsolatot ápolni. Miután Spencerrel kezdett járni kezdtem én is megkedvelni – hiába, ő dögös, nem az a megszokott arc, amiért mindenki odavan. Meg kell hagyni, ő egy olyan szereplő, akivel igen sok minden történik évadról-évadra. Szerintem összeillenek Spencerrel és az ő kapcsolatuk az egyik legerősebb.
Emily volt az a karakter, aki szerintem a legkedvesebb. Miért? Ő olyan ártatlannak tűnik, olyannak, aki kerüli a bajt – úszik, ami nagyon jól illik hozzá, ő a sportos lány. Neki volt szerintem a legtöbb olyan kapcsolata, ami érdekes, s nem mindenesetben volt előnyös – Maya, Paige… Számomra ő az a karakter, akit semmiképp se tudnék A-ként elképzelni.
Alison a karakter, akit nem szívlelek – és ez valószínűleg azért van, mert úgy érzem kihasználta a barátait. Mellesleg nem az egész karaktere olyan ellenszenves, mert értem az indokait, de mégse érzem úgy, hogy minden feltétlen szükséges volt – ráadásul az eltűnésével sejthette volna, hogy A a többi lányt veszi célpontul. Véleményem szerint ő egy önző, zsarnok lány, aki nagyon jól teszi, ha megváltozik – főleg, hogy elég nagy ellentábort sikerült felállítania.
OLIVER QUEEN

Főbb szereplőkön kívül
Montgomery család
Ella Montgomery (Holly Marie Combs)
Byron Montgomery (Chad Lowe)
Mike Montgomery (Cody Allen Christian)

DiLaurentis család
Jessica DiLaurentis (Andrea Parker)
Kenneth DiLaurentis (Jim Abele)
Jason DiLaurentis (Drew Van Acker)

Hasting család
Veronica Hastings (Lesley Fera)
Peter Hastings (Nolan North)
Melissa Hastings/Thomas (Torrey DeVitto)

Cavanaugh család
Marion Cavanaugh (Karla Droege)
Daniel Cavanaugh
Jenna Marshall (Tammin Sursok)

Fields család
Pam Fields (Nia Peeples)
Wayne Fields (Eric Steinberg)

Marin család
Ashley Marin (Laura Leighton)
Tom Marin (Roark Critchlow)

Fitz(gerald) család
Dianne Fitzgerald (Mary Page Keller)
Wesley Fitzgerald (Gregg Sulkin)

Barátok/ellenségek/osztálytársak
Mona Vanderwaal (Janel Parrish)
Paige McCullers (Lindsey Shaw)
Maya St. Germain (Bianca Lawson)
Noel Kahn (Brant Daugherty)
Garrett Reynolds (Yani Gellman)
Ian Thomas (Ryan Merriman)
Wren Kingston (Julian Morris)
CeCe Drake (Vanessa Ray)
Shana Fring (Aeriel Miranda)

Egy kihívás
{30 napos kihívás 1 napra fejlesztve, 26. nappal kiegészítve}

Day 1 – Favorite female character/Kedvenc női karakter
Kedvenc NŐI szereplőm nincs, mármint Aria, Hanna, Emily és Spencer is a kedvencemmé vált, mert mindannyian rendelkeznek egy/több olyan tulajdonsággal, amivel megnyert magának. Mindannyian olyan lányok, akiket tudok kedvelni azért, hogy önkifejezőek és nem sablonosak.

Day 2 – Favorite male character/Kedvenc férfi karakter
Kedvenc FÉRFI szereplőm van, Ezra Fitz és mégpedig azért aki. Úgy gondolom, hogy a negyedik évadban még jobban megkedveltem, mint addig. Ezra karaktere nagyon közel áll hozzám – mind külsőleg, mind belsőleg. Talán kicsit zavar, hogy, ahogy a sorozat elkezdett hanyatlani ő is kicsit kisebb jelentőségű lett – leginkább az Ezria jelenetek kapnak szerepet, ami az ő eőremenetelét nem segíti szükségesen előre. Ennek ellenére szerintem ő egy remek karakter.

Day 3 – A character you thought you would never like the way you like now/A karakter, akit nem hittél, hogy annyira kedvelni fogsz, ahogy most már
Ez a karakter nem más, mint Jason DiLaurentis. Azért rá esett a választásom, mert eleinte eléggé ellenszenves volt a viselkedése. Az sem tetszett különösképpen, hogy miatta az Ezria fanok nyavalyoghattak – mert ugyebár Aria eléggé megnyerő tud lenni és történt ott egy-két dolog. Aztán később egészen megkedveltem, mert voltak jó megmozdulásai – meg aztán a Spencer-ügy is elég érdekesre sikeredett.

Day 4 – Most badass character/ A legnagyobb badass karakter
Szerintem senkit se fogok meglepni, ha ezt a szerepet odaajánlom Ezra Fitznek, mégpedig a negyedik évadbeli alakításáért. Azt hiszem annakidején csak a nagyon elszántak fejében fordult meg, hogy Ezra is lehetne tulajdonképpen A. De az a mozdulat szerintem magáról beszél – ráadásul miután kiderült a titok Ezra karaktere… badass.

Day 5 – Favorite Conversation/Kedvenc beszélgetés
Igazából rengeteg van, de szerintem az nem érne, ha bemásolnám az egész sorozat forgatókönyvét – tekintve, hogy nincs is fent. Szóval kiválasztottam egy olyat, ami olyan tipikus Hanna-beszólás – funny scene.

Day 6 – Most shocking moment/A legsokkolóbb pillanat
Mondhatnám, hogy ez amikor kiderül Tobyról és Spencerről az „A teamsége” de az az igazság, hogy nekem ennél sokkolóbb pillanat az volt, amikor Ezráról kiderült, hogy A. Jó, technikailag nem ő volt, de elég „WTF?!” scene volt, amikor csakúgy becsapta a szekrényajtót, meg onnantól kezdve kicsit gonoszabb beütésű lett.

Day 7 – A couple you wish could happen/Egy pár, akit szeretnél
Most meglepőt fogok mondani – nem, nem az Ezriát, mert akkor sírni fogok, ha ezek nem lesznek együtt –, számomra ilyen pár az Emison. Emily megérdemli végre a boldogságot és akárhonnan nézzük Alison volt az első szerelme – úgy értem lány szerelme –, ami nem múlik el csakúgy. Azonban, ha Alison csak játszik én nem tudom mit csinálok.

Day 8 – A couple you never thought you would ship/Egy pár, akit soha nem hittem volna, hogy tudok shippelni
Ilyen pár az Ezrison. Még akkor sem tudnám őket shippelni, ha nem lennék Ezria fan – egyszerűen szerintem ők nem illenek össze. És nem tudom, hogy két ennyire különböző – zsarnok-kapcsolat – személy hogy tudna bármit is megbeszélni.

Day 9 – Favorite couple/Kedvenc pár
 Igazából én a Toby+Spencer és a Hannah+Caleb shippért is odavagyok – még az Alison+Emily dolgot sem vetem meg –, de a kezdetektől fogva Ezria, azaz Ezra+Aria fan voltam, s ez mintsem változott. Igazából úgy érzem az ő kapcsolatuk tényleg valódi érzéseken alapul – annak ellenére, hogy sokszor szakítanak. Tény: kicsit idegesítő/fárasztó amit csinálnak, de én bízom benne, hogy egy happy endet azért kapnak.


Day 10 – Favorite friendship/Kedvenc barátság
Igazából nehéz lenne kiemelnem olyan személyeket, akiknek a barátsága erősebb lenne, mint a Hazugoké. És számomra ez meghatározó – mert mindenki olyan barátokra vágyik, akik összetartanak. Természetesen az ő életükben sem felhőtlen minden – na, ne! – és előfordulnak veszekedések, de mindvégig azt éreztem, hogy nekik sikerül megoldaniuk a problémáikat.

Day 11 – A character that is most like you/Egy karakter, aki leginkább hasonlít rád
Ez egy érdekes kérdés, mert szerintem rám egyik karakter sem hasonlít teljesen – oké, teljesen nem is hasonlíthat valaki az emberre, csak speciális esetekben. Ha nagyon megerőltetem magam, akkor azt mondanám, hogy Aria-Hanna-Emily keverék vagyok. Nem vagyok egy divatmajom, és gót sem vagyok – mégis őket mondanám olyannak, akikre hasonlítok. Úszni szeretek, és óvodás koromtól kezdve hetedikes koromig folyamatosan úsztam.

Day 12 – Something you love about the show/Valami, amit szeretek a showban
Mit nem? Úgy értem, oké, hogy elkezdett hanyatlani, mert ez nem olyan téma, amiről 15 évadon keresztül lehet mesélni – mert az emberek kíváncsiak és egy idő után csalódottak lesznek –, de jelenleg én még úgy vagyok vele, hogy mindent szeretek a showban. Még úgy vagyok vele, hogy mindennek biztos megvan az oka. De ha valamit szeretek a showban igazán, nos az ez:

Day 13 – Something you hate about the show/Valami, amit utálok a showban
Amit utálok a showban, hmmm… Nem, azt nem utálom, hogy Ezra keveset szerepel benne, de kicsit bánt. Amit talán utálhatnék az a kicsapongása. De úgy igazán kielemkedő utálandó dolog nincs. A showhoz hozzátartozik viszont a szinkronizálás is és na, azt utálom – a szinkronhangok borzalmasak, néha helytelenül fordítanak (pl.: Ezra a bárban azt mondja „Angolt tanítok” majd másnap az órán „Azt hittem te is az irodalom szakon vagy” és oké, hogy ugyanazt jelenti, de jobb lett volna egy fogalomnál megmaradni).

Day 14 – Favorite cast friendship/Kedvenc színész/cast barátság
Be kell vallanom, eleinte csak Lucy és Ian barátságos képeket láttam, aztán még többet és annyira magával ragadott, hogy a Lucian elnevezésű Lucy Hale-Ian Harding barátságot mondanám. Annyira cukik együtt, hogy az csak na!

Day 15 – Something that annoys you/Valami, ami idegesít téged
Na, most ki fog mindenki nevetni, mert egyáltalán nem olyan dolgot fogok írni, amire bárki is számítana. Az idegesít, hogy nem bicikliznek – vagyis csak nagyritkán. Értem én, hogy ilyen-olyan szipi-szupi járgányok feltűnnek ebben a sorozatban – Toyota Prius, limuzin… –, de Rosewood annyira nem nagy, hogy ne lehessen megtenni benne távokat kétkerekűvel. Ezra, Spencer és Emily is használta már – ők ugrottak be így elsőre – és nem haltak bele.

Day 16 – A character you wish didn’t die/Egy karakter, akiről azt kívánod, bár ne halt volna meg
Nos, ez a személy Garrett Reynolds. Eleinte én se hittem volna, hogy őt egyáltalán le fogom írni valahova – főleg nem ilyem kérdéshez –, de azután a bizonyos halloweenes-vonatos jelenet után úgy érzem megérdemelte volna, hogy éljen. Esetleg egy másik városban.

Day 17 – Favorite season/Kedvenc évad
Kettő van: a negyedik és ötödik évad – de ez egy kis magyarázatra szorul. A negyedik évad a nyárizáró után lett a kedvencem, mert szerintem hatalmasat lendített az EzrA dolog és onnantól kezdve végre úgy éreztem beindultak a dolgok. A ötödik évad – még be sincs fejezve, de ez lényegtelen – azért kedvenc, mert a 100. epizód miatt… Meg mert lesz karácsonyi epizód, végre.

Day 18 – A character you miss/Egy karakter, akit hiányolsz
Mivel én kifejezetten egyvalaki szerepe érdekelt kezdetben így nem is meglepő, hogy kit hiányolok: Ella Montgomery. Nekem hiányzik és csak remélni tudom, hogy az ötödik évadban egy mesés esküvőben lesz része.

Day 19 – A character you wish you were friends with/Egy karakter, akivel barátok lennétek
Ki lehetne a barátom a szereplők közül? Talán Aria, esetleg Ezra – mindketten írók, ami számomra közelebb hozza az embereket. Ők azok, akikkel tudnék beszélgetni – nem feltétlenül könyvekről és az írásról, de arról is. Aria lány, úgyhogy vele valószínűleg több mindenről tudnék beszélni, ami mélyebb barátságot eredményezne – és számomra ez fontos.

Day 20 – Least favorite character/Leginkább nem kedvelt karakter
Alison – a főszereplők közül. Nem kedvelem Melissát, Monát és Lucast sem annyira, de nekem Alison viselkedése annyira nem jött be. Megértem, hogy miért kellett menekülnie és, hogy ő az ártatlan, de akkor is! Ezek a titkok, zsarolások és eltűnés annyira megbonyolítják a helyzetet, a lányok helyzetét, hogy nem is értem…

Day 21 – Favorite location/Kedvenc helyszín
Apartment 3B, 33 Hybbert Street, Rosewood – azaz Ezra otthona. Kell ezt magyarázni? Kell! Azért ez a helyszín a kedvencem, mert itt sorsfordító dolgok is történtek, itt az egész történet egyben van – a könyv miatt, hehe.

Day 22 – Favorit scene/Kedvenc jelenet
Most egy újabb sokkolásra lehet készülni tőlem, mert nem mindennapi kedvenc jeleneteim vannak. Szeretném leszögezni, hogy rengeteg kedvenc jelenetem van – csók az esőben, Spencer és Toby csók, Hann és Caleb jelenetek az első évad, stb. – és az, hogy most ezt a kettőt említem meg, az szándékos. Az egyik Ezra szülinapja, ami azért kerül fel a kedvenc jelenetekhez, mert az egész reggeli virágos-Ariakedves-Ezraéppfelébred jelent olyan meghitt. A másik pedig az, amikor Ezra meglőve nézi a tájat – azt hiszem ez egyértelmű is meg nem is. Annyira megható az egész jelent és annyira fájdalmas nézni – és mégis, Aria és Ezra…



















Day 23 – Favorite family/Kedvenc család
Mindegyik családban van valami zűr, így ez egy elég nehéz kérdés. Ella és Zack családja lesz a kedvencem – azért, mert ők olyan lazák és mégis kemények. Az összes többi családnál nem érzem úgy, hogy lehetne a kedvencem.

Day 24 – Favorite quote/Kedvenc idézet


Day 25 – Favorite Party/Prom/Kedvenc part/bál
Az a bizonyos álarcos bál, amiben feltűnik Ezra is – azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. Egyszerűen így van és kész.

Day 26 – Favorite song/Kedvenc zene
!!!SPOILER VESZÉLY! 100. EPIZÓD!!!

Day 27 – Favorite date/Kedvenc randi
Csók az esőben.

Day 28 – Most fashionable girl/Legdivatosabb lány
Hanna – habár nem minden esetben tudnám követni azért legtöbb esetben igazán csinos. Nekem tetszik az ötödik évados legtöbb viselete – sőt az közelebb áll hozzám, mint az amerikai szoknyás lányok divatja.

Day 29 – Most fashionable guy/Legdivatosabb srác
Nem tudom, mert igazából ezt nem figyeltem. Nekem Ezra outfitje tetszik, de a többieké sem rossz. Úgyhogy all of them.

Day 30 – Most FAVORITE GIF/Legkedvencebb gif

Miért? Mert ez a jelenet annyira hihetetlenül meghatározta az egész epizód utáni érzéseim, hogy hűha. Tudom, hogy volt még sok csók és van még több gif, de ez káosz, bármennyiszer meg tudnám nézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -