9.fejezet:
A tizenöt éves menyasszony
(Kramisha szemszög)
Egy hatalmas franciaágyba feküdtem. Már megszoktam, hogy nem a Cullen-villában járok-kelek. Joe olyan kedves volt velem. És Lizzie is. Lizzie Joe testvére, alig huszonhárom éves. Joe nevelte fel.
- Szia szépségem!- köszönt már lent a konyhában Joe.
- Szia! Mik ezek a bőröndök?
- Elköltözünk. Sikerült megvennem azt a házat, amit annyira szerettél volna.
- Tényleg? És, én is mehetek?- kaptam a tekintetem a földre.
- Persze. Neked vettem, a te neveden van.
- Tényleg? Akkor ez azt jelenti tulajdonképpen, hogy van egy házam?
- Igen, bár jobban szeretném, ha a Mi házunk lenne. – fogta meg a kezem.
Nem volt tolakodó a viselkedése, és nem volt akaratos. Adott a kezemre egy csókot, majd kivitte a kocsihoz a bőröndöket.
Felszaladtam a szobámba és én is összepakoltam. Lizzie segített nekem. Olyan volt nekem, mint a testvérem. Az elején nagyon távolság tartó volt, de aztán Joe beszélt vele.
- Kramisha, én nem fogok veletek lakni. Majd ott leszek a közelben, de nekem most az egyetem a legfontosabb.
- Megértem. De azért majd találkozunk, ugye?
- Igen.
Lementünk a nappaliba. Joe, már várt.
- Készítettem szendvicset, de majd megállunk ebédelni.
- Oké.
Lizzie ült előre, én hátul ültem és emlékeztem. Emlékeztem arra, amikor ide jöttünk. Edwarddal elterveztük, hogy készítünk egy csomó képet. És ezt a tervünket meg is valósítottuk. A fényképezőgépet a kezembe tartottam. Nem töröltem ki a képeket, még akkor sem, amikor Joe bejelentette nem is keresnek a szüleim. Nem vagyok fontos nekik.
Még az út elején megettem a szendvicset. Lizziet kitettük valahol. Előremásztam az anyós ülésre.
- Mi a baj?
- Semmi, csak már izgulok és, hát… éhes vagyok.
- Nemsokára megállunk.
Tudtam, hogy Ő sose fog enni. Egy vámpír nem eszik, kivétel vért, de azt is inkább issza. Fura volt, hogy egy alakváltó után egy vámpírral járok. Jonathan… Nem is emlékszem az arcára, annyira dühös voltam.
- Itt is vagyunk.
- Mi? Hol?
- Étterem, azt mondtad éhes vagy.
- Éhes vagyok.
- Kramisha, jól vagy?
Bólintottam, majd kinyitottam a kocsiajtót. Joe azt mondta bármit kérhetek. A bármi nálam abból állt, hogy ettem egy Dubary-t és még, vagy tíz palacsintát. Joe csak nézte, ahogy eszek.
- Te nem eszel?
- Kramisha. – nevetett. – Nem lenne jó, ha most mészárlásba kezdenék.
- Engem nem zavarna.
- Szép vagy. Nem is. Gyönyörű. De fiatal és magad sem tudod, hogy mit csinálsz.
- Joe… Köszönöm a bókot. Lehet, hogy én fiatal vagyok, de akkor te meg vénember. És tudom, hogy mit csinálok. Megjegyezném, hogy nem én raboltam el saját magam.
- Mindig a szememre veted?
- Nem hagysz más lehetőséget.
Miután végeztem, tovább mentünk. Untam magam, hol bekapcsoltam a rádiót, hol ki. Nem tudtam, hogy mit csináljak egy vámpírral.
- Szeretlek. – csúszott ki a számon.
Nem néztem oda, de éreztem, hogy elmosolyodik.
Az álomház előtt álltunk meg. Fehér kerítés szegélyezte. Mellette volt egy erdő. Joe csak olyan házakat mutatott, ami mellett volt erdő. Hatalmas volt, de Joenak ez semmit se jelentett.
Segítettem bepakolni.
A kanapén ültem, amikor Joe előttem fél térdre ereszkedett. Még csak meg sem csókolt és most arra készül, hogy…
- Kramisha Cullen. Szeretlek és szeretném, ha ez örökre így is maradna. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
- Igen. – jelentettem ki.
Többnek néztem ki a koromnál és ezt Joe is nagyon jól tudta. Senki se fogja meggátolni, hogy hozzámenjek egy férfihoz, ha nem tudják, hogy alig múltam tizenöt. De ehhez új anyakönyveztetés kell.
Tudtam, hogy mi fog következni.
- Kramisha, utólagos engedélyeddel megcsináltattam az új anyakönyvedet.
- Igen? És olyan idős lettem, hogy hozzád mehessek?
- Igen.
Több nem is kellett. Megcsókoltam, de olyan finoman, hogy azt is hihettem volna, hogy csak egy álom.
Valami furcsa kerített hatalmába, mintha megcsaltam volna valakit.
Felültem és kimentem a konyhába. Készítettem egy adag spagettit, amit később majd megeszek.
- Joe, tíz perc múlva vedd le a tűzről, kérlek!- kértem.
- Rendben.
Felmentem és elkezdtem kicsomagolni. Halványpiros szobámba éppen hogy besütött a nap. Csöndben pakoltam ki. Hallottam, hogy Joe leveszi a tűzről az ételt.
Mikor lementem, már meg volt terítve. Joe leült velem szembe, de nem evett.
Nem akartam megtörni a csendet, de azért az érdekelt, hogy mikor fogunk összeházasodni. Hiszen azt is tudnom kellett, hogy egy nagyobb esküvőt, vagy egy gyors, egyszerű esküvőt akar.
- Min gondolkozol?- törte meg helyettem a csendet Joe.
- Öhm… Igazság szerint az esküvőn. Azon, hogy hogyan tervezted.
- Szerintem elég lenne egy egyszerű esküvő is. A városházára megyünk. Vagy te szeretnél valami nagyobb esküvőt?
- Nem, nem! Jó lesz, csak azt hittem, hogy te valami nagyobb esküvőt szeretnél.
- Én azt szeretném, hogy neked a legjobb legyen.
- Oké, akkor legyen egy kicsi esküvő. Semmi szükségem arra, hogy sok ember előtt bénázzak.
| Előző fejezet | Következő fejezet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.