2. fejezet | Phoenix, the voice of hope

1981. november 1.

Egy mugli lakta település, majdnem szélén volt található a Fonó sor. Nem volt a legjobb, s legszebb környék, de az ott élő embereknek megfelelt. Az utca végtelenül hosszúnak tűnt, s teljes ködbe burkolódzott. Itt-ott fellelhető volt egy-egy fa, azonban az utca többi részén üres kopárság köszönt az arra járókra.

A sötét, fekte fellegeket kettéhasította egy madár - egy gyönyörű, aranysárga tollazatú főnix. Kecsesen szállt a magasban, s nem zavartatta magát, elszállt egészen a Fonó sor közelében található rétre, ahol most nem tartózkodott senki. A szél fújt, s az eső is pillanatokon belül eláztatta azt, aki a szabadban tartózkodott.

Az utca csendes volt, csak az eső jellegzetes hangja zavarta meg az utca csendjét. Aztán az esőhöz csatlakozott egy cipő kopogó hangja is, a Fonó sorban egy ismeretlen járt! Azonban senki nem foglalkozott vele, elvégre mindenki örült! Tegnap Voldemort végre eltávozott és soha többé nem kell Tőle félniük.

Az idegen egyenesen előre tartott, s közben törte a fejét, hogy mivel fogj meggyőzni a férfit, hogy odaköltözhessen hozzá. Igazából nem gondolta át a dolgokat – nem volt szokása sokat gondolkodni valamin, inkább cselekedett. Minél előbb túl akart lenni a feladatokon, így biztosította magát, és garantáltan nem felejtette el, hogy miket is kéne tennie.

Ahogy közeledett a célja felé, úgy lett egyre idegesebb és legszívesebben azonnal visszafordult volna. Nem úgy volt ismeretes a férfi – akihez éppen tartott -, mint a türelem és kedvesség mintaszobra. Azért reménykedve lépett egyre előrébb, hiszen, ahogy a mondás is tartja „A remény hal meg utoljára”.

~ Piton/Aurora ~

Az utca végében magányosan állt egy ház, a kívülállók csak onnan tudták, hogy van benn valaki, hogy az elhúzott függönyök mögül egy halvány fény azért áttűnt köztük. Azonban a bent uralkodó körülményekről senki nem tudott, csak aki bent volt.

A bent ülő férfi kezében egy Lángnyelv Whisky díszelgett – annak is már csak az alján volt található egy korty. A mellette elhelyezkedő kisasztalon pedig tíz üres üveg állt. Már nyúlt volna a következő üvegért, amikor valaki kopogott az ajtaján. Nem állt föl, s nem is akarta kinyitni az ajtót.

A lány másodjára is rászánta magát a kopogásra. Már nem csak a feladat miatt akart bejutni, hanem mert a ruhája is elázott és fázott. Amikor a második kopogásra sem nyitott senki ajtót ököllel belevágott egyet, s remélte, hogy ezt már semmiképp sem hagyják megtorlatlanul. És, ahogy várta az ajtó kitárult és egy feketébe öltözött, mogorva férfi állt előtte.

-          Mégis mi a francot képzel magáról? Azt hiszi, hogy csak így rátörheti az emberre a saját ajtaját? – kérdezte a végén már ordítva a férfi.

-          Elnézést, uram! Maga nem nyitotta ki elsőre, sem másodikra.

-          Mit akar tőlem? Menjen haza, kislány! Már biztosan keresik a szülei – próbált észérvekkel hatni a lányra, azonban az meg sem mozdult.

-          A szüleim nem keresnek! Viszont nagyon hideg van, kezdek fázni. Nincs kedve behívni? – kérdezte a lány, s akkor tényleg csak az igazat mondta. Szeretett volna bejutni egy meleg helyre, mert ujjai már eléggé megfagytak.

-          Nem tudom mit képzel, kisasszony! Viszont nem szeretném, ha a lelkemen száradna a maga halála – jegyezte meg gúnyosan, majd félreállt az ajtóból. A lány azonban nem mozdult. – Az előbb még be akarta törni az ajtóm, s mikor beengedném, meg sem mozdul.

-          Köszönöm! – eresztett meg egy mosolyt, majd a meleg házba lépett.

Nem nevezte otthonosnak – egyáltalán nem ilyennek képzelte el, Albus hiába is figyelmeztette -, de ezzel egy időben azt is eldöntötte, hogy barátságosabbá teszi mind kívülről, mind belülről.

~ Piton/Aurora ~

Pillantása a nappaliban álló kisasztalra tévedt, s rögtön elkezdte számolgatni az üres üveget. Összehúzta szemöldökét, aztán rápillantott a fiatal férfira. Nem akarta elhinni, hogy ennyire bántsa Lily Potter halála – egyszerűen képtelenségnek tűnt. Nem azért gondolta így, mert nem szerette Lilyt, hanem, mert tudta a háttér információkat.

-          Foglaljon helyet! – mondta a férfi, majd meg sem várva a lány válaszát leült a kanapé egyik végébe.

A lány is gyorsan helyet foglalt, majd ránézett az üvegekre. A férfi kelletlenül előrántotta pálcáját, majd egy néma varázsigével eltüntette a zavaró tényezőket. A férfinak még csak az sem jutott eszébe, hogy kikérdezze a lányt – az ital megtette hatását.

-          Úgy tudom, Piton professzor, hogy tanít – kezdett bele a lány, majd a férfira pillantott. – Miért nincs a munkahelyén? – kérdezte a lány a legnagyobb tapintattal, amivel ebben a helyzetben lehet.

-          Nem gondolja, hogy jelen esetben nekem lenne okom kérdezősködni? – morogta a férfi, majd fel is tette első kérdését: - Dumbledore küldte?

-          Nem, nem mondhatnánk, hogy Albus engem elküldene valahová is – nevetett a lány. – Saját akaratomból jöttem, ha úgy tetszik.

-          Igazán? És minek köszönhetem a… látogatását? – kérdezte gúnyosan Piton, s szeme is hamiskásan csillogott.

-          Semmi olyanért, professzor! Színtiszta üzleti ajánlat – mondta a lány, majd keményen a férfi szemébe nézett. Nem látott mást benne, mint kétkedést. – Habár csak mugli vagyok, egész biztosan tudok segíteni a munkájában.

-          Mugli? – kérdezett vissza Piton, és szeme előtt lepergett, ahogyan elvarázsolta az üres üvegeket. Átkozta magát, amiért nem volt körültekintőbb. – Szabad megtudnom a nevét?

-          Sly, Aurora Sly – nyújtott kezet a lány, majd miután a férfi elfogadta megnyugodott.

Sikerült a terve első fele – bejutott a házba, és eddig nem dobta ki Piton. A terv második fele azonban bajosabb volt – üzleti ajánlat elfogadása, beköltözés. És mivel ismerte a férfit egy kis ideje, így volt szerencséje megtapasztalni makacsságát. Viszont Piton nem tudta, hogy Aurora is makacs – szörnyen makacs.

-          Miss Sly, milyen találó név, esetleg jelent is valamit? – kérdezte érdeklődve a férfi, majd egy pálcaintéssel két poharat varázsolt. Aurora úgy tett, mint aki nem látja, hogy kevernek valamit a borába.

Mivel Piton még nem tudta, hogy a lány nem nagykorú, így nem érzett lelkiismeret-furdalást. A lány pedig – Albus Dumbledore mellett – megtanulta, hogy hogyan lehet kiszagolni a bájitalokat. És szerencséjére a férfi borba keverte a bájitalt, s bort mindig megszagolja mielőtt belekóstol.

-          Hüm, finom illata van. Kevert bele valamit? – kérdezte a lány ártatlanul, fel sem nézve poharáról. – Ilyen finom illatú bort még sosem tapasztaltam. Félédes, igazam van? – nézett a férfi szemébe, aki megütközve ült.

-          Az életre, s a félédes borokra! – emelte fel végül a férfi a poharát, s miután koccintott a lánnyal belekóstolt a sajátjába. A lány is hasonlóképen tett, s közben tanulmányozta az utóízt, Veritaserum…

-          Érdekes felvetés, félédes borok… Ha jól tudom azokban az üres üvegekben nem az volt – mosolygott kihívóan a lány, majd még egyet kortyolt a borból. Aurorának tényleg ízlett a bor, azonban lassan elkezdte érezni a bájital hatását.

A terve abban a pillanatban kezdett összedőlni, amint rájött, hogy mit okoz a Veritaserum. Nem volt abban a helyzetben, hogy elkotyogja minden titkát, s tudta, hogy rögtön az első kérdésnél elbukik – valamiért ugyanis gyanította, hogy a neve lesz az. Elkezdett gondolkozni, hogy mivel hatástalaníthatná, vagy enyhíthetné a bájital hatását.

-          Professzor, esetleg megkóstolhatnám azt is, amit Ön ivott mielőtt betértem volna? Még sosem ittam, és szeretném egyszer megkóstolni. – Aurora, jobb ötlet híján, a teljes lerészegedést választotta. Azzal a méltóságát ugyan elveszíti, azonban a titkai megmaradnak.

-          Legyen, de aztán feltennék pár kérdést, az üzlettel kapcsolatban. Tudja nem igazán szeretnék olyanokat alkalmazni, akik nem értenek a munkájukhoz. – Perselus is a ravaszságot választotta, s végig abban a hitben volt, hogy ő győz.

-          Persze, amint elárulja, hogy miért nincs az iskolában, ahol tanít – mondta a lány, majd új poharából kortyolt néhányat. Már az első néhány kortyból megállapította, hogy miért hívják Lángnyelv Whiskynek. Az ital égette a torkát, de nem zavarta, csak egyre bódultabb lett tőle.

Mire megitta az utolsó kortyot is eluralkodott rajta a fáradtság. Nem tehetett róla, őt is megviselték a tegnap történtek, s eddig nem tudta magát normálisan kialudni. Fejét a kanapéra hajtotta, majd lehunyta a szemét – tudta, hogy illetlen dolog ilyet csinálni, azonban a fáradtságot nem bírta legyűrni.

*Aurora Sly naplója*

Oh, kedves naplóm, ha tudnád mennyi minden történt velem. Először is Dumbledore professzor adott nekem egy kis – hogyan is mondta? – „feladatot”. De nem könnyűt – sőt, szerintem a világon a legnehezebb feladat jutott nekem – és még csak a kivitelezését sem terveztem meg. Ha holnap elindulok…

Könnyű lesz megtalálnom, akire figyelnem kell, azonban a közelemben tudni?! Dumbledore professzor azt mondta: „Legyen a közeledben, hogyha bármi baj van rögtön cselekedni tudj!”

Persze a professzor abba már nem gondolt bele – fura egy észjárása van az öregnek -, hogy milyen buktatói lehetnek a magánakcióinknak. Ugyanis tapasztalatból tudom, hogy egy ponton minden „kegyes” hazugság kiderül – és persze a nem „kegyesek” is, de nekem olyanom ugyebár nincsen.

Tulajdonképpen kaptam egy listát, hogy miket kell észben tartanom:

·        mugli vagyok;

·        Dumbledore professzort csak azért ismerem, mert segített nekem egykor;

·        Lily Evanshoz a világon semmi közöm sincs (azonban ki kell derítenem, hogy a férfi mit érzett iránta)

·        vigyáznom kell rá (ez nagyon fontos, ugyanis ez a terv)

De én csak egy nyugis életet akartam, miután sikerült letennem a R.A.V.A.SZ.-t… Nesze neked Aurora kellett neked elszökni otthonról, ezért is csak magadat hibáztathatod!  De a vizsgáim sikerültek, nagyon-nagyon jól! Talán Rúnaismeretből lehettem volna jobb is, de már nem számít, végeztem, nincs több suli!

Igen, ilyenkor szokott kezdődni a nagybetűs élet, azonban Én előrehozott vizsgát tettem, ebből kifolyólag még nem töltöttem be a nagykorúsághoz szükséges tizenhetedik életévem. Ezt utálom az egészben – Aurora még nem nagykorú, ezért nem élhet egyedül. Tehát az „előbb gondolkozunk, aztán cselekszünk” elv nálam – már többedjére – teljesen elhanyagolttá vált.

A tervem kész van és már csak a kivitelezést kell valahogyan megvalósítani. Persze először is azt kéne kitalálnom, hogy ki vagyok, és miért törtem rá az ajtót – lehet, hogy az ajtó betörésétől eltekintek. És igazából az sem érdekel, hogy mit fogok  majd mondani, az úgyis jön magától – ebben már profi vagyok.