4. fejezet:
Iskola
(Kramisha szemszög)
/fél évvel később/
Ma kezdődik az iskola második féléve, és én mától iskolába fogok járni. Apa azt mondta, hogy már mindent elintézett.
A szekrény előtt álltam és néztem a ruhákat. Volt húsz percem arra, hogy elkészüljek, de még azt se tudtam, hogy mit vegyek fel. Kivettem egy rózsaszín felsőt, de vissza is tettem. Megkerestem a fekete farmerom és felvettem. Ehhez a farmerhoz, valami… piros kell. Rögtön elő is kerestem egy piros pólót.
Felvettem egy fehér zoknit – ha esetleg tesim lenne… -, és előkerestem a kék pulcsim. A fésűvel a kezemben, táskával a hátamon mentem le a lépcsőn. Közben elkezdtem fésülni a hajam. A táskám letettem a lépcső mellé, és besiettem a konyhába.
Nyomtam egy puszit Anya arcára, majd megettem a szendvicset, amit készített nekem.
- Nagyon csinos vagy.
- Persze… Anya, szerinted mit fognak mondani? A második félév most kezdődik és én…
- Nyugi, húgi. Ott lesz melletted a kórház, ha bármi van, csak átmész apához. – jött be Edward. – Érted menjek?
- Nem kell. Anyu, majd értem jössz? Átmegyek apuhoz, és akkor majd oda jössz. Jó?
- Rendben kincsem, de most menjetek. Még a végén elkéstek mindketten.
Elszaladtam a táskámért.
A hirtelen súlytól majdnem hátraestem, de még idejében sikerült elkapnom a lépcsőkorlátot.
- Gyere, húgi. A szendvicsedet majd a kocsiban megkapod.
- Oké. Szia, Anya!- köszöntem még el, aztán elindultam Edward szürke Volvo-ja felé.
A bátyám megpróbálta betartani a sebességkorlátokat, de amikor senki se volt az úton kicsit begyorsított. Amikor majdnem elütött egy őzt, mert az csak úgy kiszaladt az útra felsikoltottam.
- Kicsit feltűnő lenne, ha most kiszállnék?- kérdezte nevetve Edward.
- Egy kicsit. – nevettem vele együtt. – De ha szeretnéd, akkor fedezlek. Bár, akkor elkések. Szerinted apáék nagyon haragudnának, ha nem mennék be az órákra?
- Igen. Nem lesz semmi baj. Bemész és szerzel barátokat.
- És ellenségeket.
Bemegy egy kisvárosi lány, egy kisvárosi suliba, éppen csak annyi különbséggel, hogy nem vagyok egy barátkozó típus. Az egyetlen barátnőm…
- Biztos lesznek barátaid. Nekem van a világon a legszebb húgom, ezt sose felejtsd el. – nyomott egy puszit az arcomra és átadta a tízóraim.
Kénytelen kelletlen kiszálltam az autóból. Elsős vagyok, mi bajom lehet?
Edward még integetett, majd elmenet ő is a suliba.
Megkerestem az igazgatói irodát, hogy elkérjem az órarendemet. A portásnő volt olyan kedves és oda vezetett.
- Jó napot!- köszöntem illedelmesen, egy ősz hajú férfi ült velem szemben.
- Te vagy Kramisha Cullen, igaz?
- Igen.
- Rendben, akkor idehívom az egyik osztálytársad, majd ő megmutatja a tantermeteket és az órarendet is el tudod majd tőle kérni. Remélem, jól fogod magad itt érezni.
- Én is. Viszont látásra!
Nem kellett sokat várnom, mert egy velem egyidős fiú jött velem szemben.
- Jonathan vagyok. Azt hiszem, nekem kell elkísérjelek Téged.
- Kramisha.
Csöndben tettük meg az utat a tanteremig. Jonathan nagyon úriember volt, mert az ajtóban előreengedett.
Matematikával kezdtünk. Még csak a nagyon alap dolgokat vettük, mint például az egy meg egyet. A padtársnőm fura szemmel vizsgálgatott.
Én megpróbáltam a legkedvesebb lenni mindenkivel, de a padtársam sehogy se akart velem kedvesebb lenni. Legszívesebben kifutottam volna a teremből.
- Kiara, esetleg, ha a táblára figyelnél, akkor még értenéd is, hogy miről beszélek. – szólt rá a tanárnő, amikor már egy ideje csak engem nézett.
Úgy látszik összeszedtem az első ellenségemet, de vajon mit tettem. Majd megkérdezem ebédnél.
Az ebédlő elég tágas volt, ahhoz, hogy mindenkinek legyen helye. Kiara gonoszan rám mosolygott, megborzongtam tőle. Felállt és közeledett felém. A tálcát erősen fogtam és nem mozdultam, azt hittem ezzel elkerülhetem a további bonyodalmakat.
- Újlányka, ez itt az én Birodalmam, jobb, ha ezt felfogod. Remélem, elhúztok innen, mert semmi kedvem sincs veled egy osztályba járni.
Nem mondtam semmit, csak a szemét néztem és vártam, hogy végre elmenjen. Elsősök vagyunk, és úgy viselkedik, mintha már legalább gimnazisták lennénk. Én sem akarok vele egy osztályba járni, de sajnos ezt nem én döntöm el.
- Menj innen. – mondta teli undorral a hangjában.
- Megenném az ebédem. – indultam el, de az utamat állta.
Kilökte a kezemből a tálcát. Kezdtem dühös lenni, de megütni semmiképp se akartam. Viszont ezzel Ő nem így volt. Lökött rajtam egyet. Magam elé tartottam a kezem, hogy felfogjam a testét, de ő csak úgy megfogta a csuklóm és csavart rajta egyet. Nem figyeltem rá, és csak egy hangos koppanást hallottam, majd a matektanárnő hangját.
Sötét volt. Békés sötét, mint aznap az erdőben, csak most nem kellett menekülnöm.
Csupa fehérséget láttam, amikor kinyitottam szeme, majd rájöttem, hogy biztosan kórházban vagyok. Ott szokott ilyen fehérség lenni, és az ágy is egy kicsit kényelmetlen. Körbenéztem a szobába, mellettem egy fiú feküdt.
Felültem és csak akkor láttam meg, hogy a fiú nem más, mint Jonathan. Vajon vele mi történt?
- Jól vagy?- kérdezte tőlem, pedig neki volt felszakadva a szemöldöke.
- Én igen, és te? Mi történt?
- Kiara kicsit bevadult. Megakadályoztam, hogy neked vágjon egy tálcát. Már megszoktuk, hogy néha ilyen. Tudod a szülei…
Az ajtó kinyílt és belépett valaki, de én csak Jonathan arcát figyeltem. Eléggé csúnya volt a szemöldökénél lévő vérző csík, de komolyabban nem esett baja. Azt hiszem, nem tudnék ekkora lelkifurdalással élni, mert miattam szerezte ezt a sebet, ha csak egy kicsit is durvább Kiara…
- Hogy vagy, Jonathan?- kérdezet nekem háttal egy orvos.
- Jól, mikor mehetek haza?
- Mindjárt, csak várjuk meg a szüleid és a sebedet kifertőtleníteném.
- Oké.
Jonathan csak egy kicsit szisszent fel. Én közben a padlót fixíroztam. A csuklóm eddig fel sem tűnt, de ahogy felemeltem, hogy levegyek a takaróról egy szöszt a csuklóm nem mozgott. Nagyon megijedtem. Közben Jonathan már el is köszönt én viszont még mindig a csuklóm néztem.
- És te… Kramisha?- kezdte az orvos. – Mi történt?- felnéztem. Apa, gyönyörű szemivel találtam szembe magam.
- Semmi. Megbotlottam.
Rosszallóan nézte meg a csuklóm, majd kijelentette, hogy be kell gipszelni. El kezdtem ellenkezni, de ezzel csak annyit értem el, hogy egy rögzítő kötést fogok kapni.
- Ha ezt Esme megtudja… Vagy Edward. – matatott a fejemnél, valamit. Ezt nem értettem, hiszen ott nem is fájt. – Edward biztosan fog beszélni Kiara szüleivel.
- De én nem is mondtam, hogy Kiara ellökött.
- Ellökött? De hát miért?
- Nem tudom. Azt mondta, hogy nem lát szívesen és, hogy jobb lenne, ha elköltöznénk.
- Ez egy kicsit csípni fog. – mondta Apa, majd valami nagyon csípő dolgot tett a fejemhez. – Rögtön az első napodon...
Az ajtó kinyílt, de aputól nem láttam, hogy ki jött be. Viszont az illatáról rögtön felismertem. A kellemes barack illat bejárta az egész szobát.
- Esme. – csókolta meg apu anyut. Elfordultam, mert nem akartam látni.
- Kramisha, kicsim. Mi történt?- kérdezte aggódva Anya.
- Semmi. Úgyis tudod, mert már mindenki erről csámcsog. – mondtam morcosan és felálltam az ágyról.
Megfogtam anyu kezét. Apa lehajolt hozzám.
- Esme, vidd el Markhoz. Majd ő beköti a kezét. – nézett a szemembe Apa, de anyuhoz beszélt.
- Rendben.
Adtam egy puszit apu arcára, majd anyuval kimentünk a szobából.
Otthon felmentem a szobámba és elkezdtem megcsinálni a leckém, ami kicsit nehéz volt, mert pont azt a kezemet nem használhattam, amelyikkel írtam. Pont ma kell szépírást gyakorolni. Bosszankodtam.
Vagy kétszer megpróbáltam leírni a betűket, de mindig elcsúszott.
- Nem baj, ha nem megy. – állt meg az ajtóban Edward.
- De baj, mert ez volt a házi.
- A többi kész van?
- Kész, bár elolvasni nem lehet. Béna vagyok bal kézzel.
- Segítek.
Edward megírta helyettem szépen a házim. Vagyis csak átmásolta a megoldásaimat.
Vajon egyszer majd láthatom a szobáját? Lehet, hogy nem szeretné…
- Bejöhetsz a szobámba. Ha szeretnél. – mondta Edward.
- El is felejtettem… - pirultam el. Gondolatolvasás, majd a jövőben körültekintőbbnek kell lennem.
- Majd nem leskelődöm. – nevetett Edward. Szóval szokott leskelődni. – Nem, nem szoktam.
- Előbb fogod tudni, ha egy fiú szerelmes belém, mint én magam. Aztán szólsz apuéknak és oda a magánéletem.
- Nem fogom elmondani, ha szerelmes lesz beléd egy fiú. – megnyugodtam. – Azt viszont el fogom mondani, ha meghallom, hogy valaki megcsókolt.
- Hé! Most miért? Amúgy se az elkövetkező pár évben lesz az. – mondtam nevetve, savanyú képét látva.
Felpattantam és kiszaladtam a szobából. Edward gyorsabb volt nálam. Felkapott a hátára és lassan – emberi tempóban – bevitt a szobájába. Az ajtónál megálltunk.
- Biztos, hogy be akarsz jönni?
- Olyan szörnyű és ijesztő, hogy nem mernék bemenni?
- Igen.
- Akkor mindenképpen kell látnom. – mondtam nevetve.
Hatalmas, világos szobája volt. Az egyik falat csupa könyv és CD borította. A szemben lévő fal pedig üveg volt.
- Edward.
- Igen?- ült le a kanapéra és a térdére húzott.
- Te úgy sem alszol… - néztem a földre, valahogy sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a bátyám két szép szeme, pedig a szemei is olyan szépek… - Szóval, én csak azt szeretném kérdezni, hogy esetleg, ma nem aludhatnék itt?
- Csak akkor, ha a két szép szememet nézed. – mondta nevetve. – Tudom én, hogy a padló is szép…
- A szemed sokkal szebb. Szerencsés lesz az a lány, aki mindig nézheti majd. – néztem a szemébe.
- Lehet, hogy te leszel az a lány.
- Jaj, nem úgy értettem. Hanem szerelem. Az a lány szerencsés lesz, aki a szemedet és a szívedet is elviheti. De addig még kisajátítom. – bújtam közelebb hozzá.
- A szívemet… - motyogta maga elé.
Butus. Van szíved. Lehet, hogy nem dobog, de itt van.
Edward Cullen, a bátyám. Biztos bomlani fognak érte a nők. Ha meg nem, majd… Visszakapod Edward Cullen, ha elmered mondani anyuéknak, hogyha megcsókolt valaki.
- Beszervezel nekem egy randit? Vagy mi lesz?- kérdezte nevetve.
- Hidd el, találok én neked olyan lányt. Barna hajú lesz szerintem, vagy fekete.
- Lehet, de az is lehet, hogy…
- Nehogy elkezd mondani, hogy neked sose lesz szerelmed, mert ki szeretne bele egy szörnybe monológot. És én halálosan beléd szerettem. – mondtam a szemébe nézve. – Mint, ahogy a testvérek szeretik egymást.
- Szeretnél itt aludni? De, hát még ágy sincs.
- Alszok a kanapén. Kérlek. Kérlek. – néztem rá kiskutyaszemekkel.
- Na, jó. Legyen. – adta meg magát. – Lenne kedved lejönni velem zongorázni?
- A jobb csuklómat nem tudom használni, és jobb kezes vagyok. – mutattam rá a hibára.
- Akkor majd én zongorázok Neked.
Egy gyönyörű fekete zongorához ültünk le. Edward rögtön elkezdte játszani az altatódalomat. A bal kezemmel én is beleütöttem néhány hangot, és meg kellett állapítani egész jó volt, ahhoz képest, hogy bal kézzel csináltam.
- Nincs hozzá dal?
- Nincs. Ha szeretnél, akkor írhatsz hozzá.
Edward előröl kezdte a dallamsort én pedig elkezdtem énekelni. Nem is vettük észre, hogy mikor jött be a szobába Anya és Apa.
Edward vitt fel a szobájába. A kanapé nem volt annyira kényelmes, mint az ágy, de sokkal nyugtatóbb volt. Edward illata ott volt mindenhol. Meseszép álmot álmodtam.
| Előző fejezet | Következő fejezet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.