3. fejezet:
Farkas…
Carlisle már korán bement a kórházba, hogy még a vizit előtt tudjon beszélni az igazgatóval. Edward még várt, mert nem akart az első lenni az iskolánál.
Éppen reggelit készítettem, amikor Edward bejött a konyhába.
- Magas láza van. Megfázott. – a kanál megállt a kezemben. Carlislenak is most kellett elmennie… - Én is tanultam egy keveset az orvosin. Nem tudom, hogy hova tettük a gyógyszereket.
- A fürdőszobában van. A szobánk mellettiben.
- Akkor hozom.
Még nem hívtam fel Carlislet, mert Edward itthon volt és Kramisha valószínűleg aludni fog a lázcsillapítótól. Előkerestem egy poharat és töltöttem bele egy kis hideg vizet. Edward elvette tőlem a poharat és elindult fel. Én is utána mentem, mert ennie is kellett valamit.
- Szép reggelt!- köszönt Edward, amire egy fintort kapott.
- Kinek szép?- Kramisha ült az ágyon és a fejét fogta. – Fáj a fejem. – még csak most vettem észre, hogy milyen orrhangja van.
- Tessék, ezt vedd be!- Kramisha elhúzta a száját. – Jobb lesz tőle.
Vonakodva, de bevette a kis pirulát. Tekintete megállapodott a kezemben lévő tálcán.
- Egyél, amennyit tudsz. – nyomott egy puszit kishúga homlokára, majd én is kaptam egy puszit az arcomra, és Edward elment. Letettem Kramisha elé a tálcát és néztem, ahogy eszik. Alig pár falatot evett, majd fáradtan - és láztól csillogó szemekkel-, hátradőlt.
A feje alá tettem néhány párnát, hogy kényelmes legyen neki, és, hogy tudjon egy kicsit pihenni.
- Köszönöm. – motyogta, nagyon halkan. – Itt maradsz?
- Itt.
Tényleg ott maradtam. Néha megnéztem a homlokát, hogy milyen meleg. Már messziről hallottam az autót, ahogy a kerekei alatt a kövek csikorogtak. Megfogtam a tálcát és lementem a konyhába. Carlisle hátulról átölelt és úgy kezdte el csókolgatni a nyakam.
- Szia! Milyen volt a napod?
- Jó, felvettek. És a tied?
- Az időérzékem teljesen eltűnt. Egész nap Kramisha ágya mellett ültem. Most elkészítem az ebédjét. Edward kinyomtatott egy húsleves receptet.
- Edward felhívott. Felmegyek, megnézem. – mondta és már fel is ment.
Jó volt látni, ahogy Carlisle aggódik a lányunkért.
Amint kész lett a húsleves felmentem. Kramisha Carlisle ölében ült és mesélt valamit.
- Majd egyszer lesz egy farkasom. – mondta határozottan.
- És milyen lesz az a farkas?
- Egy nagy, szürke farkas lesz. És majd Natenek fogják hívni. Sokat fog velem játszani.
- Biztos nagyon aranyos lesz. Nem vagy éhes?
- Egy picit. Apu, elmegyünk sétálni?
- Majd, ha meggyógyultál esetleg.
- De már sokkal-sokkal-sokkal jobban vagyok. – próbálta bebizonyítani, de egy árulkodó köhögés lebuktatta. Eddig nem is köhögött. Biztosan felkelt az ágyból…
- Eddig nem köhögtél. – lépett be az ajtón Edward, mire Kramisha kicsit ügyetlenül, de belevetette Edward kitárt karjai közé magát.
- Undok. Most sem köhögtem. Biztosan csak képzeltétek, vagy rossz a hallásotok. – tiltakozott Kramisha. – Nem szeretem az ágyat. – fonta össze maga előtt a karját morcosan.
- Apa, talán elmehetnénk mindannyian. Egy kis séta, aztán Kramisha lefekszik, és nem mozdul ki az ágyból. – mondta Edward.
- Esme, van kedved sétálni?- kérdezte tőlem Szerelmem.
- Mehetünk, de a kisasszony csak úgy, ha rendesen felöltözik.
Kiválasztottam egy meleg pulcsit és egy hosszú ujjú pólót. Felöltöztettem és a karomba vettem.
- De csak egy picit maradunk, rendben?
- Rendben. – egyezett bele és megpuszilt.
Amint leértünk a nappaliba, rögtön megfogta Edward kezét. Belekaroltam Carlisleba és utánuk mentünk. Emberi tempóban sétálgattunk az erdőben. Kramisha néha előreszaladt. Boldog volt, velünk.
Kramisha előreszaladt, aztán a kicsi szíve gyorsabb ütemre váltott. Edward morgott. Kramisha szemben állt egy nagy farkassal. A farkas Edwardra vicsorgott.
- Mi a baja fiam?- kérdezte Carlisle Edwardot.
- Ez a korcs… Azt hiszi, hogy mi átváltoztattuk Kramishát.
- Nem változtattuk át. Örökbe fogadtuk. – mondtam, a farkas rám emelte a tekintetét.
- Ilyen nagy farkasok nem is léteznek. – mondta csodálkozva Kramisha. – Olyan szép a bundád. – mosolyodott el.
A farkas eltűnt, majd pár perc múlva emberi alakban tért vissza. Kramisha végigmérte a magas indián fiút.
- Gil Uley vagyok. A La Push-i rezervátum farkas falkájának az Alfája. Már értem, hogy miért változott át ennyi fiatal. Mit keresnek, itt?
- Úgy tudjuk, hogy Forks eléggé csapadékos város. A mi fajtánknak nem kedvez a napfény. Eléggé kirívó jelenség lennénk. – mondta Carlisle.
- Értem, és meddig szándékoznak maradni?
- Úgy terveztük, hogy pár évet. Legalább addig, amíg Kramisha fel nem nő.
- Értem, akkor viszont be kell tartaniuk pár szabályt. Itt van a határ. – húzta végig a lábát két fa között. – A vámpírok nem jönnek át a mi területünkre és mi sem megyünk az övékre. És mindig tudni akarjuk, hogy hányan vannak. Ha ez a létszám változik, és maguk változtattak át egy embert, akkor a szerződés felbomlik és harcra kerül a sor. Remélem igazságos voltam.
- Természetesen, nincsen ellen vetni valóm.
Carlisle kezet fogott Gil-lel.
Kramishát bedugtam az ágyba. Egy kicsit nyafogott, hogy megígértük neki, hogy megnézheti azt a műsort, amit nagyon szeret, de Edwardnak sikerült rávenni, hogy látott ma már farkast, és szeretné, ha holnap el tudnának menni a városba.
Edward egy ideig a nappaliban ült, majd mindenki egyszerre pillantott a lépcső felé. Kramisha ott ált és a kispárnáját szorongatta.
- Mi a baj kincsem?- tudakoltam meg tőle, már mellette állva.
- Rosszat álmodtam. Ott voltak a farkasok és Ti, meg még hat vámpír és egy kislány. Sok feketeköpenyessel álltatok szemben, és vártatok. Aztán felébredtem, és most nem tudom, hogy mi fog történni. Félek, Anya!
- Ez csak egy álom volt. Minden rendben. – vontam az ölembe.
Simogattam a hátát és vártam, hogy elaludjon. Kramisha légzése megnyugodott és már álomországban járt.
Egy kicsit aggasztott az álma, de nem foglalkoztam vele.
Ez is csak egy ugyanolyan rémálom, mint amilyeneket szoktak álmodni az emberek. – próbáltam elhitetni magammal, de egy érzés nem engedte, hogy tovább lépjek ezen.
| Előző fejezet | Következő fejezet |
