• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

3. fejezet | Rebecca- avagy egy nem hétköznapi lány élete

3. Az MSN és a Twitter

Ígéretemhez híven délig aludtam. A végére már kezdtem unni és úgy döntöttem lemegyek, és a nappalit megcsinálom a mai nap törzshelyének. Odahordtam mindent: paplant, Laptopot, netet, kaját, inni és mindent, ami szükséges lehet a naphoz. Még mielőtt leültem volna bekapcsoltam a gépet és felmentem felöltözni. Annyira élveztem az egyedül létet, ilyenkor. Máskor elfogott a magány és vágytam volna valakire, aki néha megölel és mond nekem valami kedveset. De pechemre egyetlen fiú sem volt az ízlésemnek megfelelő. Irigyeltem azokat a lányokat, akiket szerettek, szerelemmel, de azért a szerelemnek is vannak határai. Én például nem szeretem, amikor az iskolában látványosan falják egymást, de ez magánügy.
Táncolva mentem le a lépcsőn, és közben énekeltem. A szomszédságom elég távol feküdt ezért hallgathattam hangosan a zenét. Ezt elég rendesen ki is használtam. Vettem magamnak egy hatalmas házat. De miért? Nem tudom… Eladni nem akarom, mert ez a legnyugisabb környék.
- Jo so sexy... – ordibáltam miközben a zene szólt a telefonomból.
Nagyon szerettem ezt a számot, mert jól lehet rá szerelmes részeket írni. Én legalábbis ezzel a számmal írtam meg a Rebirth-ben azokat a részeket… Persze ahhoz, hogy ezt el tudják olvasni le kéne gépelnem…

Elfelejtettem, hogy bekapcsoltam a gépet. Ezért elkezdtem, mint az őrült énekelni és eljártam a ,,reggeli” táncom. Persze az én gépecském nagyon okos és tudja mit vár tőle a gazdája. Ez most sem volt másképp. Merthogy a gép bejelentkezet MSN-re és rögtön jött a felhívás Emese barátnőmtől, hogy videó hívás. És a gép önálló életre kelt és elfogadta.
Rém kínos volt a barátnőm halk nevetésére, mely másodpercről másodpercre hangosabb lett, abbahagyni az éneklést. Reméltem, hogy a táncot nem látta. Sajnos látta…
Gyorsan kinyomtam a videó hívást.

Mesii üzenete:
Hehe ez édes volt :D bocsi h kiröhögtelek
amugy Jó reggelt:)
Kik@.Cherry üzenete:
Cya!
Mesii üzenete:
mizujsi feléd?? hogy vagy?? épségben haza értél tegnap??
Kik@ alias Cherry üzenete:
Semmi. Jól. Igen, szerinted, ha nem akkor írnék most neked???
Mesii üzenete:
jaj ne legyél már ilyen gonosz.....-.-" mi a baj??
Kik@ alias Cherry üzenete:
Miért lenne baj???Semmi, csak tegnap az a csajszika mondott valamit és… ááá hagyjuk…
Mesii üzenete:
nem hagyjuk mert tudom, hogy ezen jár az agyad és azért leszel tiszta depis!! Engem nem tudsz át verni, ismerlek elégé régóta. Mond mit mondott az a csaj??!
Kik@ alias Cherry üzenete:
Semmit, csak, hogy van a Twinform és azon azt írták, hogy Peter Facinelli-nek van még egy lánya…
Mesii üzenete:
Óóó és ez miért baj?? Nem értelek....^o)
Kik@ alias Cherry üzenete:
Nem baj. Csak fura. És érdekes. Amúgy Te megnézted már a Twilight-nak az extráit???
Mesii üzenete:
Igen. Jó de akkor nem szomorkodj. Inkábbmozdulj ki a szokásos tervedel elentétben. Tudom, hogy már mindent össze készítettél, hogy még felse keljen kelned de az igy nem jó!
Kik@ alias Cherry üzenete:
Nem szomorkodom, csak…
Inkább beszéljünk másról. Ki a kedvenced???
Mesii üzenete:
okés :D na szerinted?? világfájdalmas képú szöszi alias Jasper <3
Olyan aranyos *.*
nem kérdezem meg hogy neked ki mert ez egyértelmü :D
Kik@ alias Cherry üzenete:
Jó ezt sejtettem. De azért az vicces, hogy mindkettőnknek szőke pasi tetszik. XD
Mesii üzenete:
:P mi már csak ilyenek vagyunk .....
Kik@ alias Cherry üzenete:
Éljenek a szőke srácok!
Mesii üzenete:
Éljenek a szőke srácok!
sziszó szerii(L) vigyázz magadra és jó legyél:) puszzó
Kik@ alias Cherry üzenete:
Szia! Te is vigyázz magadra. Puszi

Pár nap múlva
Minden egyes nap ugyanúgy zajlott, mivel szünet van nem is történhetett volna másképp.
Megint Emesével beszéltem, aztán szokás szerint elment csavarogni, mg én otthon ültem és gépeltem.

Miután elköszöntünk egymástól unottan mentem a telefonhoz, ami hirtelen megcsörrent. A szívemhez kaptam.
- Haló?
- Haló! Cherry?
- Igen, de ott ki beszél? – felhívott valami tök idegen lány, aki tudja a nevem.
Aztán elkezdett ismerős lenni a hang. Honnan ilyen ismerős a hangja? Talán…De az nem lehet. Vagy mégis? De honnan tudja a telefonszámom? Nem mondtam el neki…de Livinek igen. Lehet, hogy tőle tudta meg. Nem, nem lehet, hanem biztos.
- Bocsi. Nem akartalak zavarni, de rossz a net és gondoltam rád csörgök, hogy ne nagyon várj.
- Semmi baj. Csak meglepődtem.
- Jah… igen. Livi adta meg a telefonszámodat. Üzeni, hogy ma nem tud feljönni legfeljebb néhány percre.
- Oké. És amúgy, hogy vagy? – még nem beszéltem vele így, telefonon keresztül.
- Jól, köszi. És te?
- Én is. Most gépeltem le a Rebirth és A család szent kötelékének a következő fejezetét.
- Értem, akkor este fel is teszed?
- Lehet, de még nem biztos, mert kéne Livi, hogy bétázzon.
- Aha.
- És te, hogy állsz a frissel?
- Kész van.
- Akkor majd hamar lesz friss… - mondtam, inkább magamnak.
- Amint jó lesz a net. De most mennem kell. Szia!
- Szia!
Azzal letette a telefont, Plumy. Tegnap meccs volt, tehát ezért nem volt fenn Livi. Kívülről fújja a VB dalt, persze magyarul. Nekem jobban bejön angolul, de tulajdonképpen ugyanazt éneklik benne.

Egy hirtelen ötlettől vezényelve csináltam magamnak Twitter-t. Mivel az angoltudásom igen fejlett, nem okozott fejtörést, hogy mit kell csinálni. Persze azon eléggé meglepődtem, hogy rögtön rám írtak, amint készen volt a Twitter, hogy mi az, hogy rebfacinelli… Persze, én hülye elfelejtettem, hogy nem szabadott volna ezt írnom. Reménykedtem, hogy csak egy őrült rajongónak tartanak majd, az Én oldalamon állt az is, hogy nem írtam ki a nevem. Írtam egy rövid információt, hogy mi történt velem, megadtam a blogom címét… Elmenetem ebédelni.
Pár perc múlva visszamentem és kényelembe helyeztem magam.
A Twitter-en egy üzenet állt, valaki felvett. Megnéztem ki lehetett az. Nemcsak egy ember vett fel. Felismertem Emese barátnőmet, de egy csomó más ember is felvett. Persze nevetnem kellett amikor, valaki egy-egy híresség nevével regisztrálta magát és bejelölt. DE amikor már a harmadik híresség nevét véltem felfedezni akkor komolyan megijedtem. Most akkor Ők azok vagy nem?
Végülis sorba jelöltem vissza őket. Kellan Lutz, Ashley Greene, Gil Birmingham, Billy Burke… Amikor megláttam az utolsó nevet elfelejtettem levegőt venni. Miután sikerült feleszmélnem, kapkodtam a levegőért. Amiben eddig kételkedtem abban most biztos lettem. Az igazi sztárok jelöltek be. De miért? És vajon feltűnik Neki, hogy Facinelli-t írtam vagy Ő is egy lelkes rajongónak képzel. Ez most csak egy mellékes dolognak tűnt amellett, hogy Peter Facinelli bejelölt Twitter-en. Vajon miért jelöltek be? Nem kellett sokat várnom. Írtak rögtön egy levelet, hogy milyen nyelven írtam le, hogy mit csinálok. Először nem értettem, aztán megnéztem és rájöttem, hogy magyarul írtam. Persze mindenki kérdezte az MSN címem, hogy felvesznek és esetleg tanítanám-e Őket magyarul Természetes adtam a választ a levelekre, amik sorjában jöttek.
Végül, ha jól számolom, akkor tizenkilenc Twilight-os ember vett fel, csak azét, hogy tanítsam Őket. Biztos voltam benne, hogy fogalmuk sincs hány éves vagyok. De az az első pillanattól látszódott, hogy Ők inkább a Twilight-ban ismert neveiket használják egymás közt. Persze beavattak, hogy miért. A válasz egyszerű volt: ,,Mert így könnyebben beszélgetünk” jött a válasz Michael Sheen-től akit Én már csak simán le Aro-ztam. Persze arra a kérdésre, hogy, ha a való életben is találkoznánk, hogy szólítanám viccesen azt feleltem: Mich virtuálisan nevetet. Amin Én is nevettem otthon. Az Én és Aro közti szóváltás közepénél bejelentkezett még egy tanulni vágyó. Rögtön becsatlakozott a beszélgetésbe. Kellan Lutz, alias Emmett. Jókat beszélgettünk, igaz Én néha magyarul, amire jött a kérdés What?, amire Én simán elmagyaráztam. A beszélgetés nem akart szünetelni, de gondoltam nem várok, tovább kezdjük el. El is kezdtük, erre tömegesen jelentkeztek be. Persze mindenki köszönt, ahogy tudott. Voltak bátrak is akik Sziá-val és Hello-val köszöntek, persze az én Cya köszönésemet nem értették. Égre elkezdtük a tanítást. Először szavakkal kezdtük, majd jöttek a mondatok. Elsőként a rövid kérdéseket vettük: Hogy vagy?; Mit csinálsz?. Ezekek nagyon tetszettek nekik, de a hosszabb mondatokkal sem volt bajuk. Engem is nagyon meglepett, hát még a többieket, amikor Emmett azt mondta, hogy Szeretlek, Cherry!Gyere ide Amerikába és házasodjunk össze. A lánykérés a hosszú azon belül a nehezebb csoportba tartozik. Hirtelen ötlettől vezényelve (ugyancsak), hangklipet küldtem. Amiben annyi állt Jó!
Sokáig beszéltünk, de elgondolkoztam, hogy náluk később van éjfél. Megkérdeztem ott hány óra: 12:42. Megkérdezték, hogy itt mennyi 21:42. A válaszomra többen megtalálták a hangklip funkciót. Fura volt a hangjuk így, de tisztán kivehető a maga sajátossága.
Végül Carlisle, akit időközben elneveztünk Cullen papának. A sors akarhatta, de az utolsó pillanatban felvett valaki. Elizabeth Reaser, aki amint belépett a közös csevelybe megkapta a Cullen mama kitüntetést. Persze mindenkikapott becenevet.
Kellan: Emmett, Majomember
Peter: Carlisle, Cullen papa, Dr.-ka (gyakoroltuk a ragozást és Emmett vicces kedvében volt)
Michael: Mich, Aro, Mester
Elizabeth: Esme, Cullen mama
Ashley: Ash, Alice, Orákulum
Nikki: Rosalie, Sexy (elmeséltem nekik, hogy olvastam egy blogot amiben azt írták, hogy Emmett első szava a sexy volt, mire Emmett rögtön megadta Nikki első becenevét), Cica

Én: Cherry-ke (Emmett…), Cherry, Reb, Kik@ (jöttek is a kérdések, hogy hol van a blogom), Szerelmem (Emmett-től kaptam, amikor virtuálisan megkérte a kezem)

Aztán Cullen papa szigorú alvásra ítélt, de megbeszéltük, hogy Ők kilenckor Én, pedig hatkor (este) fenn leszünk.

Se kedvem, se erőm nem volt ahhoz, hogy átöltözzek, csak bedobtam magamat az ágyba és elaludtam. Édes álmokat láttam és tudtam, boldog vagyok. Az apai szigor, míg így is működik. Ilyen távol, de mégis megfogadtam, hogy Neki mindig szót fogadok.
Aztán belemerültem a világ legszebb álmába, ahol boldogan élek, mint most. És most nem vágytam semmi másra, csak a másnap 6 órára.
Előző fejezet Következő fejezet

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól lett ez a rész is várom már hogy megírd akövetkezőt!Remélem hamar lsz!!:D

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -