1. fejezet | Daybreak - Pirkadat

1. Az új fiú

2010. május 5. Forróság volt. Soha ilyen meleg még nem volt itt, de a nap nem sütött csak délben és utána egy kicsit.

Noémihez mentem, ő már várt rám a kapuba.

(Mindig együtt megyünk)

-Szia!- mondta jókedven.

-Szia!- mondtam én is, és mosolygtam.

-Hogy vagy?- kérdezte.

-Jól. És te?

-Én is csak ne lenne ilyen meleg.

-Hát igen. Te tudod mikor volt utoljára ilyen meleg?- kérdeztem kíváncsian.

-Anyu azt mondta, hogy 18 éve lehetett utoljára ilyen meleg.- mondta és ezzel tisztáztuk ezt a kérdést.

A suli elött megállt .

-Azta!- mondta csodálkozva

-Mi az?- kérdeztem és felnéztem és akkormegláttam azt a négy, gyönyörű autót. Egy Volvo(szürke színű), egy BMW (piros színű, sport kocsi), egy Porsche (sárga színű) és egy Mercedes (fekete színű). Nekem színét tekintve is a Mercedes jött be. Imádtam a gyorsaságot és a Mercedes-t.

-Neked melyik tetszik?- kérdezte kíváncian Noémi.

-Aaa...- nem birtam válaszolni, de utána végre sikerült megtalálnom a hangomat- nekem a Mercedes tetszijk. Neked?

-Nekem az a piros BMW.

Elindultunk a suli kapuja felé, de a kapu elött Noémi megállt.

-A tanárok busza leragadt, de szó szerint és a suliba most buli van.- hadarta amilyen gyorsan csak tudta.

-Jó az nem baj.

Amikor beléptünk a zene elárasztotta a testünket.

-Sziasztok!- köszöntött minket boldogan Fanni.

-Szia!- mondta Noémi.

-Szia!- mondtam.

Nekem volt egy rossz tulajdonságom. Nem nézetm fel, ha valaki idegennel találkoztam, mert volt egy dolog amitől féltem.

-Ja és Misi bácsi rád hagyta, hogy felvedd az új fiút.

A távólból hallottam valakit aki nagyon ideges volt.

- Szerintetek úgy őszintén lesz itt valaki normális aki megcsinálja az iratokat?- kérdezte egy számomra ismeretlen női hang.

-Rosalie!- szólt rá egy férfi, a hangja nyugodt volt és mintha hallottam volna már.

-Nyugi Rose mindjrt itt lesz.- mondta egy másik nő, de a hangjában volt valami érdekes.

Elindultam a kis aula felé, de Fanni utánam szólt.

-Reb, itt a barátnőd.

-Ki?- kérdeztem.

-Jane.- mondta és az emlegetett személy egy pillanat allatt ott volt mellette.

-Szia!- üdvözöltem boldogan

Oda sietett hozzám.

-Hogy vagy?- kérdezet Jane.

-Jól. És te?

-Én is.

Miközben hozzám beszélt valahova a hátam mögé nézett. Elkezdtem keresni a kulcsot, de sehol se találtam. Amikor végre megtaláltam Noémi a másik aulból át kiltott.

-Rebecca!- rá néztem Jane-re a szeme a vörösből hirtelen feketévé vált.

Át rohantam a a másik aulába. Vekas és Kristóf összeverekedtek. Vekas orra vérzet,de állandóan felállt és rátámadt Kristófra. Közéjük futotam. Kristóf egy nagyot lendített az öklével és teljes erejével bele ütött a kezembe. Hangos reccsenés és mindenki azt kérdezgeti: ,,mi volt ez?". Vekasna adok egy zsebkendőt, Kristófot pedig a többiek vitték el. Vissza mentem az aulába a többiek miután lenyugodtak folytatták a bulizást. Ránéztem Jane-re a szemei még mindig feketék voltak.

-Jane, jól vagy? kérdeztem aggódva.

-Igen- mondta nyugodtan.

-Hol voltál?- kérdezte a hátam mögül egy női hang.

-Szívtam egy kis friss levegőt.- mondta egy fiú bársonyos hangon.

Nem tudtam megállni, hogy hátra ne forduljak. És akkor megláttam Őt. Nem akartam hinni a szememnek. Egy magas, fekete hajú fiú állt velem szembe. És reztem, hogy csak Ő lehet nekem az igazi. Én egy igazán érdekes ,,lény" vagyok: tulajdonképpen harmadolva vagyok: ember: eszem, iszom, alszok

vámpír: képességeim: gondolatolvasás, emlékezet kitörlés, a vér illatának elrejtése, gondolataim elrejtése, Jane képességének visszaverése, megtudom ütni az embereket, vámpírok, vérfarkasokat úgy, hogy az fájjon és a legjobb térutazás.

vérfarkas: gyors és erős vagyok s még egy vérfarkasos dolog a bevésődés ami miatt nem néztem fel olyankor, ha idegenekkel találkoztam és a vámpíroknak is csak egy igaz szerelmük van tehát: bevésődés+ vámpír szerelem= nincs választás.

-Te vagy az új fiú?- kérdeztem, de akkor már csak egy férfi állt a fiútól nem messze.

-Igen.- mondta a bársonyos hangján és elmosolyodott (biztos meghallotta a gondolataimat), de nagyon aranyos volt.

-Kire vársz, vártok?

-Valakire aki elintézi a papírokat.

Hoppá szóval rám.

-Akkor azt hiszem rám.- mondtam és elpirultem- akkor menjünk be.- mondtam és a jobb kezemmel elkezdtem keresni megnt a kulcsot vagyis csak akartam, mert a kezembe belenyilalt egy erős fájdalom. És ezt nem csak én vettem észre.

-Mi volt az a hatalmas reccsenés?- kérdezte és a mellette áló szőke hajú férfi aki olyan volt, mint egy modell kérdőn nézett rám.

-Hát, én azt hittem, hogy nem volt olyan hangos, de...- felemeltem a jobb csuklómat óvatosan és a msik kezemmel rá mutattam.

-Aszta- ámélkodott a fiú- nem fáj?

-Ki lehet bírni.- mondtam meggyőzően.

-Jane.

-Igen?

-Gyere.

-Jó.

,,Cullen az új fiú? Itt lesznek még bajok."- gondolta Jane.

-Cullen?

-Igen úgy hívnak.- mondta értetlenűl az új fiú.

-Héé megszegted az ígéreted.- mondta dühösen Jane.

-Bocsi csak ma kezdtem- mondtam és lenéztem.

,,Persze."- gondolta Jane.

-Tényleg. Esküszöm.- mondtam és a szívemre tettem a kezem.

-Vicces.- csúnyán néztem rá- Jó hiszek neked.

Hátra néztem és csak most vettem észre, hogy a fiú mellett álló szőka hajú férfi, hogy néz ki.

Szőke haja rendezett volt, kedvesen, de ugyanakkor értetlenül mosolygott. Egy fekete vékony pulcsi szerű ing volt rajat és farmer. Elállt a kélegzetem A fehér bőrét nem is mondtam még.

-Jól vagy?- kérdezte barátságosan.

-Igen.- csak... nem ilyennek képzeltem... hagjuk.- jelentettem ki.

A hangja olyan ismerős volt, mégsem tudtam honnan.

-Nem akarlak siettetni, de nekünk még haza is kell mennünk.- mondta.

-Forksba.- mondtam.

-Rebecca!- kiálltott rám Jane.

-Jól van na.

Aztán eszembe jutott, hogy elfelejtettem bemutatkozni. Elnézést kértem majd bemutatkoztam

-Rebecca Lillian...- de tovább nem mondtam direkt. Az új fiú kezet rázott velem, majd azt mondta:

-Örülök, hogy megismerhettelek Rebecca. Én Cristopher Cullen vagyok.- és mosolygott, olyan lélegzet elállítóan.

Utána a másiik férfi rázott kezet velem, de úgy, mint régebben a finom úri hölgyeknek szoktak.

-Dr. Carlisle Cullen vagyok, de kérlek szólíts Carlislenak.

-Rendben, Carlisle.- mondtam.- Menjünk be az irodába.

Előre engedett és bementünk az irodába: Jane, Cristopher, Carlisle, és én. Elkezdtem keresni a papírokat, de nem találtam sehol.

-Misi bácsi nem csinált balesetit, de a másik papírt nézd meg a te fiokódba.- mondta Jane.

-Megvan. Köszi Jane.- mondtam hálásan.

-Semmiség.

-Szerinted csináljak balesetit?

-Nekem is csináltál. Tényleg irogadhatok néhány dolgot az elmút két napra?

-Miért? Jah nem voltál. Persze, de én írom alá.

-Jó.

-Akkor töltsük ki az iratokat.

-Jó.- mondta egyszerre Cristopher és Carlisle.

- A tanuló neve?

-Cristopher Culle- mondta Cristopher.

-Született?

-1992. szeptember 24.

-Apja neve?

-Dr. Carlisle Cullen- mondta Carlisle.

-Született?

-Hát, akkor még nemigen jegyezték fel, de az 1640-es években. De ugye nem ezt akarod írni?

-Nem. Hanem arra gondoltam 1973. október 4. Jó?

-Igen. Persze.

-Anyja neve?

-Esme Anne Platt Evenson Cullen.- mondta Carlisle.

-Születet? 195 mrcius 21. Jó?

-Persze.

-És te mikor születtél?

-1993. július 10., de ez valós.

-Szóval 17 éves vagy.

-Igen.

-Rebecca! Múltkor még nem volt ennyi.- mondta meglepődve Jane és hirtelen k9ikapta a fiókot.

-Jah, hogy az. Történt egykét dolog azóta.- mondtam.

-Na, de ennyi minden?

-Olvass bele!

-Jó! Akkor az első, tönmegverekedési kéztörés...

-Ezt nem én írtam be.

-Sejtettem. És ezt? Nagyon-nagyon magas láz.

-Ezt sem.

-Hány fokos?- kédezte Carlisle.

-Mondhatom?- kérdezte tőlem Jane.

-Mond!- jelengtégtelenül mondtam.

-48°C- os láz.- mondta kiakadva Jane.

-Menni? 48°C-os?- kérdezte elképedve Cristopher.

Carlisle rám nézett.

,,Ez érdekes, ilyen magas láza csak a vérfarkasoknak szokott lenni."- gondolta Carlisle.

Cristopher is hallotta és hirtelen megszólalt:

-Lehet, hogy csak elromlott- miközben mondta rm nézett és bátorítóan mosolygot rám.

-Lehet.- mondta Carlisle és Cristopherre nézett.

Jane-nek is leesett, hogy mit mondott,

,,Bocsi, elfelejtettem"- miközben ezt gndolta rám mosolygott.

-Ne, Kristóf, ne csináld.- hallottam az ajtó elöttről Tina hangját.

És a következő pillanatba Kristóf betörte az ajtót és nekem támadt. A nyakamat megragadta és neki nyomott a falnak. A kezében észre vettem egy n,agy kést a következő pillanatba a kést az oldalamba szúrta, majd utána kitépte onnan.

-Ki innen!- ordítottam.- Jane, sajnálom, de te is menj ki kérlek. mondtam kicsit lágyabban, közben a sebemet fogtam.

-Ki bírom.Te is kibírod, és nem hagylak cserben.

-Nem vagyok, olyan erős nem tudom megvédeni a többieket.

-Hagy segítsek.- hirtelen mellettem termett Carlisle és óvatosan átkarolt.

-Hogy csinálod? Hogy...- eddig jutottam el és összeestem.

Carlisle felkapott és lefektetett a kanapéra.

-Jane van itt valahol elsősegély lda?- kérdezte Carlisle.

-Tessék, Rebecca táskáj, de minden cucc benne van.- mondta Jane.

-Köszönöm.

Carlisle összevart és két percen belül magamhoz tértem. A jobb csuklómat oda nyújtottam neki.

-Na nézzenek oda, csak nem azt akarod, hogy bekössem?- rám mosolygott.

-De.- visszamosolyogtam.

Bekötötte a kezemet.

-Köszönöm.

-Nincs mit ez a munkám.

,, Élem az életem"- gondoltam.

-Nem mondod?- kérdezte Cristopher.

-Tudtam.

-Mit?

-Hogy halgatózól.

-És most akkor mit csinlsz? Talán megütsz?

-Ezt nem kellett volna.- mondta Jane.

-Ugyan Jane, mi történhet?- kérdezte Carlisle.

Odamentem Cristopher elé és megpofoztam.

-Aú.-mondta- Carlisle nem azt mondtad, hogy...?

-Tényleg fájt?- kérdezte Carlisle.

-Nagyon?- kérdeztem.

-Igen mindkettőre a válasz.

-Bocsi én nem akartam erősen és sajnálom és bocsi.

-Semmi baj.

-Én még mindig nem érte, remélem egyszer elmondjátok, de nekem most menem kell.

-Szia!- köszöntem.

-Szia!- Jane köszönt el

-Szia!- Cristopher köszönt el.

-Sziasztok!

Hát az első fejezet a komikat várom.

Előző fejezet

Következő fejezet